Eb 2024: Berardi duplázott, négyet lőttek az olaszok Máltának

Vágólapra másolva!
2023.10.14. 22:47
null
Georgij Szudakov (7-esben) szerzett vezetést Ukrajnának (Fotó: AFP)
Ukrajna Prágában 2–0-ra legyőzte Észak-Macedóniát, míg Olaszország 4–0-ra diadalmaskodott Bariban Málta felett szombaton, a labdarúgó Európa-bajnoki selejtező C-csoportjának 7. fordulójában.

UKRAJNA–ÉSZAK-MACEDÓNIA

Két-két győzelem és vereség, valamint egy döntetlen – Ukrajna és Észak-Macedónia is ezzel a mérleggel vágott neki a szombat délutáni összecsapásnak, ismerve azt a tényt, hogy az olaszok náluk eggyel kevesebb mérkőzést játszva, ugyancsak hét ponttal a másodikok.

A mérkőzésnek a prágai Letná Stadion adott otthont, s a vártnál bizony jóval kiegyenlítettebb játékot hozott az első félidő. Észak-Macedónia kifejezetten jól tartotta magát, ám a Szerhij Rebrov által irányított ukrán válogatottnak a 30. percben ettől függetlenül is sikerült megszereznie a vezetést: Georgij Szudakov labdaszerzést követően bő húsz méterről kapura lőtt, a labda épp a Fehérvár FC játékosán, Nikola Szerafimovon megpattant, így Sztole Dimitrievszki kapus tehetetlenné vált, 1–0.

A második félidőben több lehetőség is adódott az északmacedónok előtt, de összességében Ukrajna játszott veszélyesebben. A 96. percben Olekszandr Karavajev remekül vette észre, hogy kinn áll a kapus, s bal szélről, több mint 30 méterről nyílegyenesen a hosszú sarokba lőtt, ezzel beállítva a 2–0-s végeredményt. Sikerükkel az ukránok fontos lépést tettek az Eb-kvalifikáció felé.

Domenico Berardi két gólt lőtt Máltának (Fotó: Getty Images)
Domenico Berardi két gólt lőtt Máltának (Fotó: Getty Images)

OLASZORSZÁG–MÁLTA

A két győzelmet, egy-egy döntetlent és vereséget maguk mögött tudó olaszok az eddig nyeretlen, mindössze egy gólt szerző Máltát fogadták. A két gárda közötti különbség már az első félidőben jól kirajzolódott, ami gólok formájában is megmutatkozott. Először a 23. percben, Giacomo Bonaventura talált be 16 méterről gyönyörűen, 1–0. Érdekesség, hogy 17. válogatott meccsén 34 évesen és 53 naposan talált be karrierje során először a nemzeti csapatban – ezzel ő lett a válogatottban legidősebben első gólt szerző olasz labdarúgó.

Olaszország második találata is szépre sikerült, Domenico Berardi volt eredményes 14 méterről, enyhén jobbról, 2–0.

A második 45 percben nem sokat változott a játék képe, az olaszok továbbra is domináltak, és a 64. percben ismét érkezett Berardi, aki 11 méterről, jobbról bombázott a kapuba. A 4–0-s végeredményt Davide Frattesi alakította ki a 93. percben. Olaszország tíz ponttal a második helyen áll, őt követi Ukrajna ugyanannyi ponttal, de keleti szomszédunk együttese eggyel több mérkőzést tudhat maga mögött.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
7. FORDULÓ
C-CSOPORT
Ukrajna–Észak-Macedónia 2–0
(1–0)
Prága. G: Szudakov (30.), O. Karavajev (90+6.)
Olaszország–Málta 4–0 (20)
Bari. G:
Bonaventura (23.), Berardi (45+1., 64.), Frattesi (90+3.)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 5 4 1 16–2 +14 13
2. Olaszország 5 3 1 1 10–4 +6 10
3. Ukrajna 6 3 1 2 8–7 +1 10
4. Észak-Macedónia 6 2 1 3 7–14 –7 7
5. Málta 6 6 1–15 –14 0



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik