Címlapsztori: még 15 hely kiadó a 2024-es Európa-bajnokságon!

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.10.20. 08:44
null
Hiába a jó képességű játszótársak, nem biztos, hogy Erling Haaland az Európa-bajnokságra vezeti a norvég együttest – a Manchester City csatára nem tud kimagasló teljesítményt nyújtani a válogatottban (Fotó: AFP)
Németország rendezőként eleve ott lesz a 2024-es Eb-n, további nyolc válogatott pedig biztos részvevőként várja a selejtező novemberi mérkőzéseit. Van olyan csoport, amelyben még négy csapat is versenyben van, és bár Franciaország vagy Portugália már kijutott, a címvédő olaszoknak, valamint a vb-n bronzérmes horvátoknak még izgulniuk kell.

 

A hajrához közeledik az Európa-bajnoki selejtezősorozat, a legtöbb csoportban már körvonalazódik, mely csapatok lesznek ott a jövő évi németországi Európa-bajnokságon. A G-csoportból alighanem Magyarország és Szerbia jut ki, összeállításunkban körüljárjuk, a többi csoportban kinek milyen esélyei vannak, illetve mely válogatottak lesznek már biztosan ott a jövő évi Eb-n.

A-CSOPORT

Hvicsa Kvarachelia a pótselejtezőn még nagyot alakíthat a grúz válogatottal (Fotó: Getty Images)
Hvicsa Kvarachelia a pótselejtezőn még nagyot alakíthat a grúz válogatottal (Fotó: Getty Images)

Ebben a csoportban minden lényeges kérdés eldőlt, miután a spanyolok 2–0-ra legyőzték Skóciát, majd 1–0-ra nyertek Norvégiában. Ez azt jelenti, hogy a spanyolok és a skótok ott lesznek az Eb-n, a világ egyik legjobb csatárának számító Erling Haaland viszont valószínűleg nem. Persze a norvégok elméletileg még pótselejtezősök lehetnek, ám erre egyelőre kicsi az esély. Ez egyébként azért is meglepő, mert papíron nem tűntek gyengébbeknek a skótoknál, Haa­land mellett Alexander Sörloth és Martin Ödegaard is az északiakat erősíti, a csapat mégis gyengén szerepel. Grúziában csak 1–1-es döntetlent játszott, hazai pályán pedig 2–1-re kikapott a skótoktól, az pedig aligha meglepő, hogy a spanyoloktól mindkét mérkőzésen vereséget szenvedett. A Manchester City csatárán egyébként semmi sem múlt, hét mérkőzésen hat gólt szerzett, így a skót Scott McTominayjel holtversenyben a csoport legeredményesebb labdarúgója. Norvégia a 2000-es Eb óta nem szerepelt világversenyen, Skócia viszont 1992, 1996 és 2020 után a negyedik Eb-jére készülhet.

B-CSOPORT

Az írek az októberi mérkőzésen hazai pályán 2–0-ra kikaptak Görögországtól, és ezzel biztossá vált, egyenes ágon nem juthatnak ki az Európa-bajnokságra. Franciaország viszont Amszterdamban is legyőzte Hollandiát, így továbbra is százszázalékos, éremesélyesként utazhat a németországi kontinenstornára. Holott a tavalyi vb után Raphaël Varane és Hugo Lloris is bejelentette a visszavonulását, míg Paul Pogbára doppingvétség miatt nem számíthat Didier Deschamps szövetségi kapitány. Az egyetlen kérdés a csoportban, hogy az egyaránt 12-12 pontos Hollandia vagy Görögország lesz-e a második. Nyilvánvalóan előbbinek van erre nagyobb esélye, főleg úgy, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. Az egymás elleni eredmények miatt a pontazonosság is Ronald Koeman csapatának kedvez, vagyis a görögök hiába verik meg november 21-én, Athénban Franciaországot, a hollandoknak az is elég, ha nyernek Gibraltáron vagy előtte Amszterdamban legyőzik az íreket.

A furcsa lebonyolítás miatt Írországnak fontos, hogy Hollandia egyenes ágon jusson ki, azaz a novemberi selejtezőn az íreknek az az érdekük, hogy kikapjanak a hollandoktól! Miért? Mert ők a csoportból már nem kvalifikálhatnak, viszont a pótselejtezőn csak akkor vehetnek részt, ha maximum hét olyan csapat lesz, amelyik náluk előkelőbb helyen végzett a Nemzetek Ligájában, és nem jutott ki egyenes ágon. Ehhez pedig az kellene az íreknek, hogy Hollandia mellett Izland és Izrael is kijusson, ám erre matematikailag szinte minimális az esély.

Bryan Cristante foghatja a fejét – előfordulhat, hogy Olaszország címvédőként lemarad az Eb-ről (Fotó: Imago Images)
Bryan Cristante foghatja a fejét – előfordulhat, hogy Olaszország címvédőként lemarad az Eb-ről (Fotó: Imago Images)

C-CSOPORT

Anglia visszavágott Olaszországnak a legutóbbi Eb-döntőben elszenvedett vereségért, oda-vissza legyőzte. Gareth South­gate szövetségi kapitány együttese ezzel biztosan csoportelső, és aranyesélyesként utazhat Németországba. A második helyért nagy küzdelem várható. Az olaszok kijutásához az kellene, hogy november 17-én hazai pályán legyőzzék Észak-Macedóniát, majd az utolsó fordulóban ne kapjanak ki Leverkusenben Ukrajnától. Milánóban ugyanis 2–1-re legyőzték az ukránokat, így az egymás elleni eredmény egyelőre nekik kedvez. Ha viszont Luciano Spalletti kapitány csapata nem veri meg az északmacedónokat, Ukrajnának az utolsó találkozón elég a döntetlen is. Az tehát borítékolható, hogy az Ukrajna–Olaszország összecsapás az utolsó játéknap egyik legizgalmasabb mérkőzése lesz. Megjegyzendő, az olaszok a legutóbbi három alkalommal egyszer sem nyertek Észak-Macedónia ellen, igaz, legrosszabb esetben is pótselejtezősök.

D-CSOPORT

Törökország már Eb-résztvevő, Horvátország, Wales és Örményország még harcban van a második helyért. A horvátok legrosszabb esetben pótselejtezőt játszhatnak, míg az örmények csak a csoportból juthatnak ki. A walesiek egyébként fontos sikert arattak azzal, hogy az októberi összecsapáson hazai pályán 2–1-re legyőzték a horvátokat, ezzel ugyanis utolérték pontszámban őket, és ott lesznek az Eb-n, ha a hátralévő két fordulóban legalább annyi pontot szereznek, mint a horvátok. Erre van is esély, Wales előbb Örményországba utazik, majd a törököket fogadja, míg a horvátok a lettekhez utaznak, majd Örményországot látják vendégül. Utóbbinak inkább csak matematikai esélye van, nehéz elképzelni, hogy mindkét riválisát megelőzi novemberben.

E-CSOPORT

Albániának elég, ha a hátralévő két mérkőzéséből (Moldova idegenben, Feröer otthon) egyet megnyer, és ott lesz az Eb-n. Erre elég nagy az esély, ugyanakkor a válogatottnak azt is figyelembe kell vennie, hogy pótselejtezőn biztosan nem harcolhatja ki a kijutást. Bár Moldovának is van még esélye, a másik továbbjutó helyért valószínűleg a lengyelek és a csehek csatáznak. A csehek vannak jobb helyzetben, mert bár november 17-én Varsóba látogatnak, utána még fogadják Moldovát, míg a lengyeleknek az lesz az utolsó mérkőzésük.



F-CSOPORT

Belgium és Ausztria Eb-résztvevő, míg a svédek nem lesznek ott a tornán. Azer­bajdzsán és Észtország elméletileg pótselejtezőn kvalifikálhat, ám erre kevés az esély. Ez a csoport sajnos a két halálos áldozatot követelő brüsszeli terrortámadás miatt marad emlékezetes – a szünetben 1–1-nél félbeszakadt hétfői belga–svéd mérkőzés második félidejét nem játsszák le, a hivatalos végeredmény 1–1. Jelenleg tíz góllal a belga Romelu Lukaku a selejtezősorozat legeredményesebb futballistája.

H-CSOPORT

Ez az egyik legizgalmasabb csoport, Dánia, Szlovénia és Kazahsztán közül még bármelyik két csapat kijuthat az Európa-bajnokságra, a finnek pedig biztos pótselejtezősök. De a dánok és a kazahok is legrosszabb esetben is pótselejtezőt játszhatnak, azaz a szlovénok számára lenne a legfontosabb az, hogy az első két hely valamelyikén végezzenek. November 17-én Dánia Szlovéniát fogadja, és amelyikük nyer, az biztosan kvalifikál. Az utolsó körben a szlovénok a kazahokat látják vendégül, elképzelhető, hogy ki-ki mérkőzés lesz. Főleg akkor, ha a kazahok 17-én legyőzik San Marinót.

I-CSOPORT

Szintén izgalmas csoport, amibe ugyancsak belerondítottak a sporttól független események. Elméletileg még Románia, Svájc, Izrael és Koszovó is kijuthat, ráadásul az izraelieknek a háborús helyzet miatt van két elmaradt mérkőzésük, így ők elvileg még négyszer lépnek pályára. Egyelőre Románia vezeti a csoportot, de a pótselejtezőből biztosan nem juthat ki, és még játszik Izraellel (idegenben), illetve Svájccal (otthon). Ember legyen a talpán, aki most megmondja, melyik két válogatott jut ki ebből a csoportból. De az is kérdés, a háborúban álló Izrael mikor és hol tudja lejátszani hazai találkozóit.

Cristiano Ronaldo az egekben – a világsztár kilenc gólt szerzett eddig, Portugália százszázalékos a J-csoportban (Fotó: AFP)
Cristiano Ronaldo az egekben – a világsztár kilenc gólt szerzett eddig, Portugália százszázalékos a J-csoportban (Fotó: AFP)

J-CSOPORT

Portugália lehengerlően teljesít, Roberto Martínez szövetségi kapitány csapata mind a nyolc mérkőzését megnyerte, 32 gólt szerzett és csak kettőt kapott. A 38 éves Cristiano Ronaldo pedig egymaga kilenc gólnál jár. Alighanem a jövő évi torna egyik legnagyobb esélyese a csapat. A második helyért Szlovákia, Luxemburg és Izland harcol, míg Bosznia-Hercegovina biztosan pótselejtezős. A szlovákok viszont csak akkor jutnak ki, ha a csoport első két helyén végeznek. Ők még fogadják Izlandot, majd Boszniába látogatnak – egyik sem ígérkezik könnyű összecsapásnak. Viszont ha legalább az egyiket megnyerik, ott lesznek az Eb-n.

Sokaknak menekülőutat jelent a pótselejtező
A 2024 márciusában rendezendő pótselejtezőben a Nemzetek Ligája három legerősebb osztályának (A, B, C) négy-négy legerősebb – a 2022–2023-as NL abszolút listáján a legmagasabban rangsorolt – olyan válogatottja vesz részt, amelyik nem jutott kvótához az Eb-selejtezőben. Mindhárom ágon elődöntőt (2024. március 21.) és döntőt (2024. március 26.) játszanak, utóbbi nyertesei jutnak ki az Európa-bajnokságra. Ha valamelyik osztályban négynél kevesebb csapat marad Eb-kvóta nélkül, az alsóbb osztályokból töltik fel a mezőnyt. Bosznia-Hercegovina, Finnország (mindkettő B-liga) és Grúzia (C-liga) már biztosan pótselejtezőt játszik, rajtuk kívül jelen állás szerint Horvátország, Olaszország, Lengyelország, Izrael, Izland, Görögország, Kazahsztán, Luxemburg és Észtország lehet érdekelve ott. A mezőny azonban változik még a novemberi selejtezős meccsek után, de az biztos, hogy mások mellett Svédország, Észak-Írország, Ciprus, Litvánia vagy Fehéroroszország lemarad Eb-ről, míg Albánia, Monte­negró, Románia, Örményország, Szlovákia és Moldova csak egyenes ágon juthat ki.

 

BÖLÖNI Lászlól, a francia élvonalbeli Metz vezetőedzője
Természetesen figyelemmel kísérem a selejtezőt, leginkább a portugál, a francia, a román és persze a magyar csoportot. Portugália labdarúgása gazdag kiváló játékosokban, meglehet, 2016 után ismét a döntőig menetelnének Cristiano Ronaldóék. Ha a románok maguk sorsolnak, akkor sem kerülhettek volna könnyebb csoportba, igaz, nem érdemtelenül vezetik a tabellát – de sok minden változhat az izraeli események miatt. A magyar válogatott nagy eredményt elérve oda-vissza megverte Szerbiát, s hiszem, hogy csoportja élén marad.

 

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország 6 5 1 19– 3 +16 15
2. Skócia 6 5 1 12– 3 +9 15
3. Norvégia 7 3 1 3 11– 9 +2 10
4. Grúzia 6 2 1 3 9–13 –4 7
5. Ciprus 7 7 2–25 –23 0

AZ A-CSOPORT TELJES PROGRAMJA ÉS EREDMÉNYEI ITT!

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Franciaország 6 6 13–1 +12 18
2. Hollandia 6 4 2 10–7 +3 12
3. Görögország 7 4 3 12–6 +6 12
4. Írország 7 2 5 9–9 0 6
5. Gibraltár 6 6 0–21 –21 0

A B-CSOPORT TELJES PROGRAMJA ÉS EREDMÉNYEI ITT!


A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 6 5 1 19–3 +16 16
2. Ukrajna 7 4 1 2 11–8 +3 13
3. Olaszország 6 3 1 2 11–7 +4 10
4. Észak-Macedónia 6 2 1 3 7–14 –7 7
5. Málta 7 7 2–18 –16 0

A C-CSOPORT TELJES PROGRAMJA ÉS EREDMÉNYEI ITT!


A D-csoport állása
1. Törökország 7 5 1 1 13– 6 +7 16
2. Wales 6 3 1 2 8– 8 0 10
3. Horvátország 6 3 1 2 10– 4 +6 10
4. Örményország 6 2 1 3 8– 9 –1 7
5. Lettország 7 1 6 5–17 –12 3

A D-CSOPORT TELJES PROGRAMJA ÉS EREDMÉNYEI ITT!


AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Albánia 6 4 1 1 11–3 +8 13
2. Csehország 6 3 2 1 8–5 +3 11
3. Lengyelország 7 3 1 3 9–9 0 10
4. Moldova 6 2 3 1 6–6 0 9
5. Feröer 7 1 6 2–13 –11 1

AZ E-CSOPORT TELJES PROGRAMJA ÉS EREDMÉNYEI ITT!


Az F-csoport állása
1. Belgium 7 5 2 17–4 +13 17
2. Ausztria 7 5 1 1 15–7 +8 16
3. Svédország 6 2 1 3 12–9 +3 7
4. Azerbajdzsán 6 1 1 4 4–12 –8 4
5. Észtország 6 1 5 2–18 –16 1

AZ F-CSOPORT TELJES PROGRAMJA ÉS EREDMÉNYEI ITT!


A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 6 4 2 11–4 +7 14
2. Szerbia 7 4 1 2 13–7 +6 13
3. Montenegró 6 2 2 2 6–8 –2 8
4. Litvánia 7 1 3 3 8–12 –4 6
5. Bulgária 6 2 4 3–10 –7 2

A G-CSOPORT TELJES PROGRAMJA ÉS EREDMÉNYEI ITT!

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dánia 8 6 1 1 17–7 +10 19
2. Szlovénia 8 6 1 1 17–6 +11 19
3. Kazahsztán 8 5 3 12–9 +3 15
4. Finnország 8 4 4 12–9 +3 12
5. Észak-Írország 8 2 6 7–9 –2 6
6. San Marino 8 8 1–26 –25 0

A H-CSOPORT TELJES PROGRAMJA ÉS EREDMÉNYEI ITT!


AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Románia 8 4 4 13– 4 +9 16
2. Svájc 7 4 3 20– 8 +12 15
3. Izrael 6 3 2 1 7– 7 0 11
4. Koszovó 7 1 4 2 8– 8 0 7
5. Fehéroroszország 8 1 3 4 7–14 –7 6
6. Andorra 8 2 6 3–17 –14 2

AZ I-CSOPORT TELJES PROGRAMJA ÉS EREDMÉNYEI ITT!

A J-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Portugália 8 8 32–2 +30 24
2. Szlovákia 8 5 1 2 11–5 +6 16
3. Luxemburg 8 3 2 3 8–18 –10 11
4. Izland 8 3 1 4 15–10 +5 10
5. Bosznia-Hercegovina 8 3 5 7–14 –7 9
6. Liechtenstein 8 8 1–25 –24 0


A J-CSOPORT TELJES PROGRAMJA ÉS EREDMÉNYEI ITT!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik