Lengyelország: Fernando Santost máris menesztették – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.09.13. 17:25
null
Fernando Santos hat meccs és kilenc hónap után távozott a lengyel válogatottól (Fotó: Getty Images)
A gyenge eredmények miatt kevesebb mint kilenc hónappal kinevezése után a Lengyel Labdarúgó-szövetség menesztette posztjáról a férfiválogatott szövetségi kapitányát, a portugál Fernando Santost.

 

Noha a közös munkánk véget ért, hálás vagyok, hogy irányíthattam a lengyel válogatottat. A legjobbakat kívánom Lengyelországnak és a lengyel embereknek, akik tárt karokkal fogadtak” – búcsúzott a lengyel nemzeti együttestől Fernando Santos.

A lengyel szövetség elnöke, Cezary Kulesza tájékoztatása szerint a szervezet a közeljövőben jelenti be az új szövetségi kapitányt.

Santos lengyel elődjéhez, Czeslaw Michniewiczhez hasonlóan a katari világbajnokság után távozott hazája válogatottjának éléről. A 68 éves portugál szakembert januárban nevezték ki a lengyel nemzeti csapat szövetségi kapitányának, de irányításával pocsékul szerepeltek Robert Lewandowskiék, akik Európa-bajnoki selejtezőcsoportjukban öt forduló után két győzelemmel és három vereséggel állnak az ötös negyedik helyén.

A lengyel válogatott a szeptemberi mérkőzésein előbb 2–0-ra megverte Feröert, majd ugyanilyen különbséggel kapott ki Albániában.

A lengyel sajtó egyébként már kinevezésekor is élesen bírálta az egykori hátvédet, Fernando Santost, aki a defenzív focit részesíti előnyben.

A portugál válogatottal Európa-bajnokságot és Nemzetek Ligáját is nyerő szakember a napokban érdekes nyilatkozatot tett lengyelországi munkássága kapcsán.

„Én csak az edző vagyok. Nyertem Európa-bajnokságot és Nemzetek Ligáját, most pedig nem tehetek semmit? A lengyel válogatott egy projekt, s még látom a fejlődés lehetőségét” – mondta Santos.

A lengyel közmédia, a TVP információi szerint a Marek Papszun (legutóbb Raków Czestochowa), Michal Probierz (lengyel U21-es válogatott), Adam Nawalka (legutóbb Lech Poznan) triumvirátusból kerülhet ki a lengyel válogatott következő szövetségi kapitánya.

 

Legfrissebb hírek

Lewandowski 85. válogatott góljával nyertek a lengyelek, Antman volt a finnek hőse Máltán

Foci vb 2026
2025.03.21. 23:00

Mégis marad a Herthánál ifjabb Dárdai Pál – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.02.24. 20:53

Súlyos vereséget szenvedett a magyar női futsalválogatott a lengyelektől

Minden más foci
2025.01.12. 18:41

Újabb szervezet választotta meg Rodrit 2024 legjobb futballistájának

Minden más foci
2024.12.13. 12:56

Eddig csillagos ötös: tíz góllal megvertük a lengyeleket, közel az Eb-elődöntő női kéziválogatottunknak

Kézilabda
2024.12.06. 22:00

Tartalékosan, de támadó szellemben lépnek pályára a lengyelek Portóban

Minden más foci
2024.11.15. 11:54

Fehér port szívott az Eb-negyeddöntő után a Liverpoolt szidó bíró

Angol labdarúgás
2024.11.14. 10:59

Lewandowski Lengyelországból hozat munkásokat, hogy felépítsék a házát

Spanyol labdarúgás
2024.10.17. 14:04
Ezek is érdekelhetik