Nem tudott nyerni Litvániában Bulgária, ezzel meg is bukott a kapitánya?

Vágólapra másolva!
2023.06.17. 14:37
null
(Forrás: lrt.lt)
A magyar labdarúgó-válogatott Eb-selejtezős csoportjában a litvánok hazai pályán 1–1-re végeztek a bolgárokkal.



EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ
G-CSOPORT
Litvánia–Bulgária 1–1 (1–1)
Kaunas, Dariaus ir Gireno stadionas, 12 000 néző. Vezette: Sundberg (dán)
Gólszerző: Girdvainis (15.), ill. M. Petkov (27.)
Kiállítva: Lasickas (17., Litvánia)

ONIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

Nem tanulékonyak a bolgárok – a mérkőzés elején bal oldali szöglet után gólt kaptakt. Éppen úgy, mint Budapesten, de a Vécsei Bálint találatával véget ért magyar sarokrúgás ezek szerint nem volt elegendő lecke. Megint a meccs elején, megint bal oldali szöglet, megint elaludt a vendégvédelem, és máris vezetett Litvánia. A Zalgiris védője, Edvinas Girdvainis előzte meg az ellenfelét és lőtt okosan a bal alsó sarokba.

Ám a mérkőzés, amelyet a felújított S. Darius, S. Girenas Stadionban (a névadók a litvánok népi hősei, a két repülőpilóta, akik légi balesetben hunytak el 1933-ban) egészen másképp folytatódott, mint a budapesti selejtező. Alig telt el ugyanis negyedóra, a Szlovéniában légióskodó védő, Justas Lasickas nyilvánvaló gólhelyzetben visszahúzta Kiril Deszpodovot, a dán Jakob Sundberg játékvezető azonnal kiállította. A létszámfölényt gyorsan kihasználták a vendégek, a szófiai Levszki 19 éves támadója, Marin Petkov 22 méterről lőtt a hazai kapuba.

Ám hiába volt még több mint egy óra hátra a mérkőzésből, újabb gól nem esett, a döntetlen egyik csapatnak sem jó. Nagy hiba emberelőnyben ilyen sok idő alatt mindössze egyetlen gólt szerezni, a pontvesztés Mladen Krsztajics bolgár kapitány állásába kerülhet.

Később:
18.00:
Montenegró–MAGYARORSZÁG, Podgorica (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Forrás: lrt.lt
Forrás: lrt.lt

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik