Az esélyesek önbizalmával – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2023.06.12. 23:07

Labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőcsoportunkból a papírforma alapján Szerbia és Magyarország esélyes a továbbjutásra, ám hogy a papírforma bejöjjön, a soron következő mérkőzésen, szombaton Podgoricában győzni kell Montenegró ellen, legalábbis pontot szerezni.

A jelenlegi és a közelmúlt sorozataiban válogatottunk már nem az esélytelenek nyugalmával lép pályára – nem függetlenül attól, hogy futballistáink ázsiója egyre nő. Ádám Martin a Szuvon elleni idegenbeli 3–1-es győztes meccsen gólt lőtt, és gólpasszt adott, Szalai Attila megszerezte első trófeáját a Fenerbahce együttesével, a Fener a Török Kupa döntőjében 2–0-ra nyert a Basaksehir ellen. Szoboszlai Dominik Németországban hódította el a kupát, a Newcastle csábítja, csak éppen a hetvenmillió eurós kivásárlási árat sokallja – ha az üzlet létrejön, a 22 éves középpályás évi tízmillió fontot kereshet. A Ki­cker főszerkesztője, Jörg Jakob szerint a játékos elhagyja az RB Leipziget, ugyanakkor a Herthánál a Dárdai Pál mellett dolgozó Bódog Tamás úgy látja, Szobosz­lai Dominiknak jót tenne még egy idény Németországban, ráadásul csapata stabil Bajnokok Ligája-résztvevő.

Kerkez Milosért korábban a Benfica nem akart húszmillió eurót fizetni az Alkmaarnak, ám – sajtóhír szerint – egy új konstrukcióban nem is kellene: a 19 éves bal oldali védőért a holland AZ nem kér ennyit, cserébe tizenöt százalékban megtarthatja a játékjogát, ami azt jelenti, a továbbértékesítés során részesül az eladási árból. Kerkez Milos öt évre írna alá a Benficához, amelynél már százmillió euró lenne a kivásárlási ára. A hatszoros magyar válogatottnak nemcsak a védőmunkája dicséretes – Owen Wijndal (Ajax), Quilindschy Hartman (Feyenoord) és Patrick van Aanholt (PSV) előtt ő a holland élvonal legjobb bal oldali védője –, ugyanis 52 tétmeccsen ötgólos, és hét gólpasszt is adott. Értéke időközben megtízszereződött, a Transfermarkt szerint tízmillió euró. Nemcsak a Benfica figyelte, a Sevilla, az Atlético Madrid, a Dortmund és a Liverpool látóterébe is bekerült.

Labdarúgóink tettek róla, hogy ne az esélytelenek között emlegessék a magyar válogatottat. Azzal, hogy az értékük nő, a felelősségük és a velük szemben támasztott elvárás is egyre nagyobb.

Változott a státus: legjobbjaink sok esetben már az esélyesek önbizalmával futhatnak ki a pályára.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
16 órája

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
2025.07.08. 06:47

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 06:28

A derű óráit számolva – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50

Béke vagy te, futball! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2025.07.05. 07:20

Isteni Diogo – Domonkos Bálint jegyzete

Angol labdarúgás
2025.07.03. 23:44

Nincs az a pénz – Gyenge Balázs jegyzete

Klub-vb
2025.07.02. 23:53
Ezek is érdekelhetik