Jelentés a szégyen napjáról – Somogyi Zsolt jegyzete

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2021.12.03. 23:31

A konklúzió sajnos az: idióták mindenhol vannak, ahol futballmeccset rendeznek. Elég elolvasni a most megjelent brit kormánytisztviselői jelentést a júliusi Európa-bajnoki döntőt beárnyékoló botrányos jelenetekről. Aki elég idős ahhoz, hogy visszaemlékezzen arra, mit műveltek az angol szurkolók egy-egy futballmérkőzés ürügyén a nyolcvanas években, főképp, ha azt a szigeten kívül rendezték, annyira nem volt meglepve: hosszú évekig állandó kísérője volt a labdarúgásnak a szörnyűséges viselkedés – nem ritkán halálesetekről kellett beszámolni, ha az angolok felbukkantak valahol.

Furcsa módon 2021 nyarán az is okozhatta a szervezési, rendezési hibákat, hogy az elmúlt két-három évtizedben úgy tűnt, megtanultak mérkőzést rendezni, a kioltott életek árán rájöttek, milyen stadionban hogyan lehet megszervezni egy rangadót, mert szembenéztek saját hibáikkal. Átépítették az arénákat, lebontották a tűzveszélyes, ódon falelátókat, és igen: mintha megnevelték volna saját szurkolóikat. S persze felnőtt egy új generáció, amely már nem tudja, milyen állni egy meccsen, amelynek már mintha nem az lett volna a fontos, hogy rohamot indítson az ellenfél drukkerei ellen – de újfent bebizonyosodott, idióták mindig felbukkanhatnak.

A jelentésben ittas, bedrogozott bandákról esik szó, a dokumentum részletesen taglalja a rendezési hiányosságokat, mint kiderült, a mozgáskorlátozottaknak fenntartott bejáratot a gondolkodás-korlátozottak is igénybe vették, és a jegy nélkül a Wembley-be nyomulók hibáztathatóak a „nemzeti szégyen napjának” elkeresztelt eseményekért. Nehéz nem arra gondolni, hogy az UEFA mennyivel megértőbb volt az angolokkal szemben – akik most saját bevallásuk szerint is csak a szerencsének köszönhetik, hogy elkerülték az újabb haláleseteket –, mint velünk: a budapesti Eb-meccseken emberélet nem forgott veszélyben, sőt.

Ezzel együtt ne mentsük fel magunkat, a normális nézőtéri viselkedésre alkalmatlanokat nálunk is kiszűrhetnénk, a felelősöket megkereshetnénk, ugyanúgy, ahogy most az angolok teszik – eszükben sincs a szurkolók kedvében járni, félve a drukkerek ingerült reakciójától.

Az Eb-döntő rendezése nagyon nem sikerült, de legalább eljutottak oda, hogy belátták, idióták mindenhol vannak – sajnos, ezzel nincsenek egyedül.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 23:27

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 23:16

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 23:52

Szombat esti kohászat – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
2025.08.16. 23:37

Arany, ezüst, drágakő – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 00:31

Győzelem gombnyomásra – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 23:38

A klubmodell gyümölcse – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 22:55

Apró örömök – Mohai Dominik jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 23:12
Ezek is érdekelhetik