Eb 2020: három perc alatt eldöntötték, Deschamps marad a kapitány

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.08. 17:13
null
Le Graët és Deschamps (Fotó: AFP)
Noël Le Graët, a Francia Labdarúgó-szövetség elnöke elmondta, Didier Deschamps marad a válogatott szövetségi kapitánya.

 

Le Graët a Le Figarónak adott interjúban beszélt Deschamps sorsáról. Mint mondta, három perc alatt sikerült megegyezniük a tréner jövőjéről, mivel Deschamps és a szövetség első embere egyaránt folytatni akarta a közös munkát.

Deschamps – aki játékosként 1998-ban világbajnokságot, két évvel később Európa-bajnokságot nyert a francia válogatottal – 2012 óta irányítja a nemzeti csapatot, amellyel 2016-ban ezüstérmes lett a hazai rendezésű Eb-n, 2018-ban pedig világbajnoki címet szerzett Oroszországban.

A cikk szerint az 52 éves szakember szerdán Guingamp-ban prezentálta jelentését az idei Európa-bajnokságról, amelyen a franciákat Svájc búcsúztatta a nyolcaddöntőben.

Deschamps szerződése a katari világbajnokságig, 2022. december 31-ig érvényes. A korábban a Monacónál, a Juventusnál és az Olympique Marseille-nél dolgozó edző 117 meccsen dirigálta a válogatottat, ebből az együttes 76-szor győzött, 22-szer ikszelt és 19-szer kikapott.

 


 

Legfrissebb hírek

Szavazzon a XXI. század góljára! – Fiola Attila, 2021. június 19., Magyarország–Franciaország 1–1

Magyar válogatott
1 órája

A francia válogatottól távozó Deschamps a lehetséges utódjáról, Mbappéról és a saját jövőjéről is beszélt

Francia labdarúgás
2025.02.14. 09:30

A franciák, a dánok és a németek is ott vannak már a kézilabda-vb negyeddöntőjében

Kézilabda
2025.01.23. 22:06

Imre Bence elmondta, Fazekas Gergővel hogyan kezelik azt, hogy „ez nem az ő világbajnokságuk”

Kézilabda
2025.01.22. 16:47

Ónodi-Jánoskúti Máté elnézést kért a magyar szurkolóktól, üzent is nekik

Kézilabda
2025.01.22. 08:39

Rosta Miklós: Nem így készültünk, fel akartuk venni a harcot a franciákkal

Kézilabda
2025.01.21. 22:56

A franciák nyerték a rangadót, négy pontot hoznak a mieink csoportjába a kézi-vb-n

Kézilabda
2025.01.18. 19:28

Gidsel és Nielsen remeklésével kiütéses győzelemmel kezdtek a címvédő dánok a kézi-vb-n

Kézilabda
2025.01.14. 22:18
Ezek is érdekelhetik