Eb 2020: Százszázalékos állapotban vagyok – Benzema

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.06.13. 14:21
null
Benzema akár a magyar válogatott ellen is játszhat (Fotó: AFP)
Mint ismert, a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon, a magyar válogatott csoportellenfelének, Franciaországnak sztárjátékosát, Karim Benzemát a június 8-i, bolgárok ellen 3–0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen 40 perc után lecserélték, mivel kisebb sérülést szenvedett el. Benzema a francia sportcsatornának, a Telefootnak adott mai interjújában elmondta, hogy tegnap részt vett a franciák edzésén, és teljesen jól érzi magát.   

 

A francia válogatott 33 éves játékosa, Karim Benzema a Telefootnak adott interjújában nyugtatta meg – vagy keserítette el – a szurkolókat, és kijelentette, készen áll a soron következő, Németország elleni eb-mérkőzésre.

„A tegnapi edzésen már részt vettem és jól ment a játék. Nem érzek fájdalmat vagy kellemetlenséget a lábamban, száz százalékban készen állok – mondta Karim Benzema, aki válogatott csapattársáról, Kylian Mbappéről is szót ejtett. – Korábban láttam a tv-ben, illetve játszottam már ellene. Már fiatalként is a legjobbak közé tartozik. Nagyon szeretek vele játszani, ő képes megváltoztatni mindent a pályán.”

FRANCIA EB-KERET
KAPUSOK: Hugo Lloris
(Tottenham – Anglia),Steve Mandanda(Marseille),Mike Maignan(Lille)
VÉDŐK: Benjamin Pavard(Bayern München – Németország),Léo Dubois(Lyon),Raphaël Varane(Real Madrid – Spanyolország),Kurt Zouma(Chelsea – Anglia),Presnel Kimpembe(PSG),Clément Lenglet(Barcelona – Spanyolország),Lucas Hernandez(Bayern München – Németország),Lucas Digne(Everton – Anglia),Jules Koundé(Sevilla – Spanyolország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: N'Golo Kanté(Chelsea – Anglia),Paul Pogba(Manchester United – Anglia),Adrien Rabiot(Juventus – Olaszország),Corentin Tolisso(Bayern München – Németország),Moussa Sissoko(Tottenham – Anglia),Thomas Lemar(Atlético Madrid – Spanyolország)
TÁMADÓK: Marcus Thuram(Mönchengladbach – Németország),Kingsley Coman(Bayern München – Németország),Kylian Mbappé(PSG),Antoine Griezmann(Barcelona – Spanyolország),Olivier Giroud(Chelsea – Anglia),Karim Benzema(Real Madrid – Spanyolország),Wissam Ben Yedder(Monaco),Ousmane Dembélé(Barcelona – Spanyolország)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Didier Deschamps

EURÓPA-BAJNOKSÁG

AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA

Június 15., kedd, 18.00
Budapest

Magyarország–Portugália

 

Június 15., kedd, 21.00
München

Franciaország–Németország

 

Június 19., szombat, 15.00
Budapest

Magyarország–Franciaország

 

Június 19., szombat, 18.00
München

Portugália–Németország

 

Június 23., szerda, 21.00
Budapest

Portugália–Franciaország

 

Június 23., szerda, 21.00
München

Németország–Magyarország

 

További csoportok, helyszínek, menetrend – EB-ADATBANK!

Legfrissebb hírek

Franciaország tíz emberrel is nyert Izland ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 23:07

Zidane nagy erőkkel készül a francia válogatott átvételére

Francia labdarúgás
2025.09.09. 10:41

Kylian Mbappé reméli, hogy Ousmané Dembélé kapja az Aranylabdát

Francia labdarúgás
2025.09.08. 20:48

Olise és Mbappé volt a franciák nyerőembere Ukrajna ellen, Izland kiütötte Azerbajdzsánt

Foci vb 2026
2025.09.05. 22:35

Franciaország negyeddöntős a női röplabda-világbajnokságon

Röplabda
2025.08.31. 14:36

IFFHS: Karim Benzema is belépett az 500 gólosok klubjába

Minden más foci
2025.08.31. 11:06

Hiába Doncic klasszisa, a franciák is legyőzték Szlovéniát az Eb-n

Kosárlabda
2025.08.30. 19:40

Meglepő vereséggel kezdett a címvédő a férfi kosár Eb-n

Kosárlabda
2025.08.28. 21:19
Ezek is érdekelhetik