Eb 2020: miért ragaszkodtak a walesiek a rendhagyó csapatfotókhoz?

BALÁZS DÁVIDBALÁZS DÁVID
Vágólapra másolva!
2021.06.27. 09:15
null
A dánok ellen sem hazudtolták meg magukat a walesiek (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a két gólt szerző Kasper Dolberg vezérletével Dánia 4–0-ra legyőzte Walest a labdarúgó Európa-bajnokság amszterdami nyolcaddöntőjében. A walesiek a mérkőzés előtt szokásukhoz híven egyedi, a csapatfotók normáját megszegő módon álltak be a közös képhez, amelyre a Wales Online most magyarázatot adott.

 

„Eleinte nem foglalkoztunk vele, de aztán láttuk, hogy szörnyű képek készültek rólunk, és úgy döntöttünk, megtartjuk ezt a hagyományt” – fogalmazott 2016-ban Joe Ledley, a Derby County walesi futballistája.


„Ez szerencsét hoz nekünk. Nem igazán babona, de nem hiszem, hogy normális fotót lehetne rólunk készíteni” – tette hozzá.


„Nem gyakoroljuk. Csak beszélgetünk róla a csapaton belül, és eldöntjük, hogyan állunk majd be” – jelentette ki a Cardiff City játékosa, Jonny Williams, aki állítása szerint több borzalmas csapatfotón is részt vett, de ma már ezt csak poénból, incselkedésből csinálják.


EURÓPA-BAJNOKSÁG
NYOLCADDÖNTŐ
WALES–DÁNIA 0–4 (0–1)
Amszterdam,
Johan Cruijff Aréna. Vezette: Siebert (német)
WALES: Ward – C. Roberts (N. Williams, 40.), Rodon, Mepham, B. Davies – Morrell (H. Wilson, 60.), Allen – D. James (D. Brooks, 78.), Ramsey, Bale – K. Moore (T. Roberts, 78.). Szövetségi kapitány: Rob Page
DÁNIA: Schmeichel – A. Christensen, Kjaer (Andersen, 77.), Vestergaard – Stryger Larsen (Boilesen, 77.), Höjbjerg, Delaney (M. Jensen, 60.), Maehle – Damsgaard (Nörgaard, 60.), Dolberg (Cornelius, 70.), Braithwaite. Szövetségi kapitány: Kasper Hjulmand
Gólszerző: Dolberg (27., 48.), Maehle (88.), Braithwaite (90+4.)
Kiállítva: H. Wilson (90.)

AZ ONLIVE KÖZVETÍTÉSÜNKET IDE KATTINTVA ÉRHETI EL!


AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
NYOLCADDÖNTŐ
Június 26., szombat, 18.00
Amszterdam
Wales–Dánia
0–4
Június 26., szombat, 21.00
London
Olaszország–Ausztria 2–1 – h. u.
Június 27., vasárnap, 18.00
Budapest
Hollandia–Csehország (40. mérk.)
Június 27., vasárnap, 21.00
Sevilla
Belgium–Portugália (39. mérk.)
Június 28., hétfő, 18.00
Koppenhága
Horvátország–Spanyolország (42. mérk.)
Június 28., hétfő, 21.00
Bukarest
Franciaország–Svájc (41. mérk.)
Június 29., kedd, 18.00
London
Anglia–Németország (44. mérk.)
Június 29., kedd, 21.00
Glasgow
Svédország–Ukrajna (43. mérk.)
NEGYEDDÖNTŐ
Július 2., péntek, 18.00
Szentpétervár
41. mérk. győztese–42. mérk. győztese (45. mérk.)
Július 2., péntek, 21.00
München
39. mérk. győztese–Olaszország (46. mérk.)
Július 3., szombat, 18.00
Baki
40. mérk. győztese–Dánia (47. mérk.)
Július 3., szombat, 21.00
Róma
43. mérk. győztese–44. mérk. győztese (48. mérk.)
ELŐDÖNTŐ
Július 6., kedd, 21.00
London
46. mérk. győztese–45. mérk. győztese
Július 7., szerda, 21.00
London
48. mérk. győztese–47. mérk. győztese
DÖNTŐ
Július 11., vasárnap, 21.00
London
az elődöntő győztesei
Legfrissebb hírek

Döntött kérői közül Xavi Simons; megvan Haller új csapata – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
41 perce

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
20 órája

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Testvérét követte Yaakobishvili Antal, eldőlt a jövője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 11:39

NS-jótékonyság: megvannak az Álombajnokság északi régiós döntősei

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 09:10

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40
Ezek is érdekelhetik