Eb 2020: karszalag, mobiljegy, védettség – így juthat be a Puskás Arénába

J. Á./R. P.J. Á./R. P.
Vágólapra másolva!
2021.06.07. 19:33
null
A Puskás Aréna várja a szurkolókat (Fotó: Szabó Miklós)
Lehet meccsre menni, sőt a budapesti Eb-meccsekre lehet menni szurkolni – azonban a futballrajongóknak azt is fontos tudniuk, hogy milyen úton juthatnak el a Puskás Arénába az ülőhelyükig.

 

Fővárosunkban négy mérkőzést rendeznek minden bizonnyal telt ház előtt (június 15: Magyarország–Portugália; június 19: Magyarország–Franciaország; június 23: Portugália–Franciaország, valamint egy nyolcaddöntős összecsapás június 27-én), és mint az MLSZ többször megírta közleményeiben, ezekre a 18 éves és annál idősebb szurkolóknak kizárólag az adott találkozóra érvényes karszalaggal lehet bejutni.

Ezeket a karszalagokat az adott mérkőzést megelőző nap reggelétől lehet átvenni három budapesti helyszínen: a Papp László Budapest Sportarénánál, a Groupama Arénánál és a Városligetben lévő regisztrációs ponton. Érdemes a karszalagot már a mérkőzés előtti napon felvenni a meccs előtti fennakadások elkerülése érdekében. Az állomáson be kell mutatni egy érvényes fényképes igazolványt (személyi igazolvány vagy útlevél), és a védettségi igazolványt. Akinek nincs védettségi igazolványa, a hivatalos, úgynevezett EESZT telefonos applikációban is igazolhatja a védettségét. Ha minden adat rendben van, a drukker megkapja a mérkőzésre érvényes karszalagot.

A 18 éven aluli magyar szurkolók számára nem kell karszalag, csak egy karszalaggal rendelkező felnőtt kísérő, számukra elég egy korukat igazoló dokumentum, úgy mint személyi-, vagy diákigazolvány. A 16-18 év közötti védett személyek is felvehetnek karszalagot, amennyiben kísérő nélkül szeretnének meccsre menni, ehhez a fent említett kort igazoló dokumentum mellett a védettségi igazolványra lesz szükség.

A Puskás Arénába való belépéskor bármilyen személyazonosító okmány mellett a regisztrációs ponton kapott karszalagot és a belépőjegyet kell felmutatni, majd testhőmérséklet-mérésen esik át a szurkoló. Ha az érték 37.8 fok vagy afeletti, az illető nem léphet be a stadionba. Ezek után további három mérés következik, ha egyik sem felel meg a elvárt adatnak, akkor önkéntes karanténba kell vonulni. Ha minden rendben ment, a jegy tulajdonosa elfoglalhatja a helyét a lelátón.

„Arra kérjük a szurkolókat, hogy aki teheti, a mérkőzések előtt vegye át a karszalagját, hogy a meccsnapon már ne kelljen ezzel foglalkoznia– mondta érdeklődésünkre Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője. –Azért jelöltünk ki három helyszínt, hogy ne legyen nagyobb tömeg, és zökkenőmentessé váljon a procedúra. A többség gyaníthatóan a Papp László Budapest Sportarénánál lévő pontot választja majd, így azt javasoljuk, hogy a Groupama Aréna melletti és a Városligetben lévő regisztrációs pontokat részesítsék előnyben. Természetesen érdemes már otthon, az indulás előtt előkészíteni a szükséges okmányokat, a fényképes igazolványt és a védettségi igazolványt, hogy ne az átvevőponton menjen el azzal az idő, hogy valaki ott keresi a dokumentumokat. Ha mindenki az igazolványait bekészítve érkezik, rendkívül gyors lesz a folyamat, és a szurkolók néhány perc alatt megkapják karszalagjukat.”

További részletekről az MLSZ cikkéből, az UEFA összeállításából, valamint a hivatalos applikáción keresztül tájékozódhat.

EURÓPA-BAJNOKSÁG
AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
További csoportok, helyszínek, menetrend – EB-ADATBANK!
Legfrissebb hírek

Szavazzon a XXI. század góljára! – Fiola Attila, 2021. június 19., Magyarország–Franciaország 1–1

Magyar válogatott
16 órája

Nincs nagy gond, csak néhány napos pihenő vár Sallai Rolandra

Légiósok
2025.02.26. 20:07

Marco Rossi és Dárdai Bence is nagyon örül a FIFA döntésének

Magyar válogatott
2025.02.22. 12:19

Szemlét tartott Budapesten az UEFA a BL-döntő miatt

Bajnokok Ligája
2025.02.11. 19:10

„Nem szabad a pontkülönbségekkel foglalkoznunk” – a helyzet jó, de nem reménytelen

Kosárlabda
2025.02.08. 12:11

„Jóval nagyobb katasztrófa is történhetett volna” – Schmidt Ádám a tűzről a Puskás Arénában

Magyar válogatott
2025.02.07. 11:23

Eldőlt, mikortól lehet jegyet venni a törökök elleni hazai NL-meccsre

Magyar válogatott
2025.02.05. 09:43

Tűz ütött ki a Puskás Arénában

Egyéb egyéni
2025.02.04. 20:45
Ezek is érdekelhetik