Eb 2020: a Puskás Arénában is akart robbantani a magyar iszlamista – sajtóhír

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.06.02. 18:53
null
A Puskás Aréna (Fotó: Tumbász Hédi)
A Magyar Nemzet értesülése szerint a labdarúgó Európa-bajnokság budapesti helyszínén, a Puskás Arénában is robbantani akart az a férfi, akit kedden fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK) egyik felszámoló egysége a kecskeméti kertvárosban.

 

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a Fővárosi Nyomozó Ügyészség a tegnap végrehajtott akció eredményeként gyanúsítottként hallgatta ki, majd vette őrizetbe a magát iszlamistának valló 21 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint Európa lakosságának megfélemlítését célzó terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarország területén.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a gyanúsított letartóztatására tett indítványt, és a nyomozási bíró szerdán le is tartóztatta a férfit.

Legfrissebb hírek

Szavazzon a XXI. század góljára! – Fiola Attila, 2021. június 19., Magyarország–Franciaország 1–1

Magyar válogatott
3 órája

Szemlét tartott Budapesten az UEFA a BL-döntő miatt

Bajnokok Ligája
2025.02.11. 19:10

„Jóval nagyobb katasztrófa is történhetett volna” – Schmidt Ádám a tűzről a Puskás Arénában

Magyar válogatott
2025.02.07. 11:23

Eldőlt, mikortól lehet jegyet venni a törökök elleni hazai NL-meccsre

Magyar válogatott
2025.02.05. 09:43

Tűz ütött ki a Puskás Arénában

Egyéb egyéni
2025.02.04. 20:45

BL-döntő: megtartotta első operatív egyeztetését a magyar szervezői csoport

Bajnokok Ligája
2025.01.27. 17:29

Kvíz: ki nyert 1:54.26-tal? Ki lett a 190. olimpiai aranyérmes? – magyar sportsikerek 2024

Egyéb egyéni
2025.01.01. 11:17

Veterán futballisták karácsonya a Stadionban – fotók

Magyar válogatott
2024.12.13. 17:42
Ezek is érdekelhetik