Eb 2020: Találkozzunk a magyar csapattal – Róbert Mak

DUDUCZ TIBOR (Pozsony)DUDUCZ TIBOR (Pozsony)
Vágólapra másolva!
2021.05.29. 08:34
null
Róbert Mak (balra) elszántan készül az Európa-bajnokságra, jó eredményt akar elérni a szlovák csapattal (Fotó: AFP)
A labdarúgó Eb-re készülő ferencvárosi Róbert Mak a bajnoki címről, Szentpétervárról és az álmáról is beszélt a Nemzeti Sportnak.

Róbert Mak, a Ferencváros 30 éves támadója is tagja az Európa-bajnokságra készülő szlovák válogatott bő keretének. Lapunk vele beszélgetett a klub­idényről, no meg a közelgő kontinenstornáról.

„Nagyon örülök, hogy az előző idényt a Ferencvárosban tölthettem. Remek időszakot zártunk, hiszen a Bajnokok Ligája csoportkörében fantasztikus csapatokkal játszottunk, és megnyertük a magyar bajnokságot – mondta a Nemzeti Sportnak Róbert Mak. – Az NB I-ben kevesebb lehetőséget kaptam, de ez is hozzátartozik a futballista pályafutásához – bízom benne, hogy az ősztől gyakrabban léphetek pályára. A bajnoki gála szép volt, amolyan koronázási ünnepség. Még pompásabb lett volna fantasztikus szurkolóink előtt a stadionban átvenni az érmeket. Hosszú idő után találkoztunk ismét a csapattársakkal, van mit megbeszélnünk. Természetesen nem pihenni érkeztünk, hanem felkészülni az Európa-bajnokságra. Szövetségi kapitányunk, Stefan Tarkovic a bolgárok elleni keddi felkészülési mérkőzés után jelöli ki a szűkített, végleges Eb-keretet.”

Szlovákia a lengyel, a svéd és a spanyol válogatottal került egy csoportba, előbbi kettővel az oroszországi Szentpéterváron csap össze, ami kis túlzással hazai pálya Róbert Maknak, hiszen 2016 és 2020 között a helyi Zenit kötelékébe tartozott.

„Örülök, hogy Szentpéterváron játszhatunk, jó érzés lesz visszatérni a gyönyörű Kresztovszkij Stadionba, ahol két évvel ezelőtt bajnoki címet ünnepeltünk. Tarkovic kapitány úgy döntött, a Zenit edzőközpontjában tréningezünk, ennél jobb helyet nem is választhatott volna. Ott is sok ismerősöm van, sajnálom, hogy a buborék miatt egyikükkel sem futhatok össze.”

Az eddigi 65 válogatott fellépésén 14 gólt szerző támadó hozzátette: szeretne betalálni a szentpétervári arénában, ahol eddig ötször volt eredményes, de nem is ez a legfontosabb, hanem a csapat teljesítménye.

„Egy biztos, nagy élménnyel gazdagodik, aki kijön a meccseinkre, mert eleve gyönyörű látvány a stadion, illetve a környéke. És igen, remélem, hogy az Európa-bajnokságon játszhatunk telt ház előtt, vagyis a Puskás Arénában. Meséltem már a csapattársaimnak a csodálatos budapesti stadionról, kívánom, hogy ők is megismerjék. De tudja, mit? Az az álmom, hogy az Európa-bajnokságon találkozzunk a magyar csapattal, benne a ferencvárosi játékosokkal, és ne a Puskás Arénában, ez ugyanis azt jelentené, hogy mindkét együttes eljut legalább a negyeddöntőig.”

SZLOVÁKIA ELŐZETES, 24 FŐS EB-KERETE
KAPUSOK:
Martin Dúbravka (Newcastle – Anglia),Dusan Kuciak (Lechia Gdansk – Lengyelország), Marek Rodák (Fulham – Anglia)
VÉDŐK:Peter Pekarík (Hertha BSC – Németország), Lubomír Satka (Lech Poznan – Lengyelország), Denis Vavro (Huesca – Spanyolország), Milan Skriniar (Internazionale – Olaszország), Tomás Hubocan (Omonia Nicosia – Ciprus), Jakub Holúbek (Piast Gliwice – Lengyelország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:Marek Hamsík (IFK Göteborg – Svédország), Stanislav Lobotka (Napoli – Olaszország), Patrik Hrosovsky (Genk – Belgium), Juraj Kucka (Parma – Olaszország), Ondrej Duda (1. FC Köln – Németország), Róbert Mak (FERENCVÁROSI TC), Vladimír Weiss (Slovan Bratislava), Bénes László (Augsburg – Németország), Lukás Haraslín (Sassuolo – Olaszország), Tomás Suslov (Groningen – Hollandia), Matús Bero (Vitesse – Hollandia), Erik Jirka (Mirandes – Spanyolország)
TÁMADÓK:Michal Duris (Omonia Nicosia – Ciprus), Robert Bozeník (Feyenoord – Hollandia), Dávid Strelec (Slovan Bratislava)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Stefan Tarkovic

EB 2020
SZLOVÁKIA CSOPORTMECCSEI
Június 14., hétfő, 18.00
Szentpétervár
Lengyelország–Szlovákia
Június 18., péntek, 15.00
Szentpétervár
Svédország–Szlovákia
Június 23., szerda, 18.00
Sevilla
Szlovákia–Spanyolország
Legfrissebb hírek

Szavazzon a XXI. század góljára! – Fiola Attila, 2021. június 19., Magyarország–Franciaország 1–1

Magyar válogatott
2025.03.04. 10:52

Róbert Mak: A Ferencváros Sydney-ben is téma

Minden más foci
2023.04.01. 10:59

Világfutball: volt Fradi-légiósé az új év egyik leggyorsabb gólja – videó

Minden más foci
2023.01.01. 09:59

Ausztrália: a Fradi volt légiósa a Sydney FC-ben folytatja

Minden más foci
2022.08.09. 10:47

Videó: ma egy éve varázsolt Münchenben a magyar válogatott

Magyar válogatott
2022.06.23. 11:27

Videó: ma egy éve ikszeltünk a világbajnok franciákkal az Eb-n

Magyar válogatott
2022.06.19. 10:48

FTC: Csercseszov megnevezett négy távozót, és megerősített egy érkezőt

Labdarúgó NB I
2022.05.18. 11:59

Dánia: az Eb-n történtek óta először játszhat a válogatottban Eriksen

Minden más foci
2022.03.15. 12:12
Ezek is érdekelhetik