Eb 2020: Lukaku „gyilkos mentalitásával” segítené trófeához a belgákat

MTI/R. B.MTI/R. B.
Vágólapra másolva!
2021.05.04. 13:41
null
Romelu Lukaku (Fotó: AFP)
Romelu Lukaku szeretné az olasz labdarúgó-bajnokság most zajló idényében mutatott „gyilkos mentalitását” átmenteni az Európa-bajnokságra, amelyen trófeához segítené a világranglistát vezető belga válogatottat – számolt be róla az MTI.

 

 

A 27 éves csatár a Serie A 2020–2021-es kiírásában 33 meccsen 21 góllal és 10 gólpasszal segítette eddig az Internazionalét, amely négy fordulóval a bajnoki zárás előtt, már vasárnap biztossá tette elsőségét.

„Egy bajnoki cím megszerzésével tapasztaltabb leszel, megtanulod, hogy közelíts a mérkőzésekhez. Kifejlődik benned a gyilkos mentalitás. Ez hiányzott belőlem a karrierem során, korábban túl sokszor adtam fel” – nyilatkozta Lukaku, aki ezt megelőzően csak egyszer, még 2010-ben, az Anderlecht csapatával ünnepelhetett bajnoki aranyérmet többek között Juhász Roland csapattársaként.

A támadó – akit 2019 nyarán szerződtettek a milánóiak – kifejtette: a bajnoki cím megszerzését követően mostantól az motiválja, hogy a nyáron a belga válogatott megnyerje története első világversenyét. Hozzátette: nagyon reméli, hogy a belga kulcsjátékosok közül Thibaut Courtois, Eden Hazard (mindkettő Real Madrid), Axel Witsel (Borussia Dortmund) és Kevin De Bruyne (Manchester City) hozzá hasonlóan ugyancsak trófeával zár sikeres klubszezont, amiből a válogatott is profitálhatna.

„Ez nagyon jót tenne nekünk. Megalapozna egy jó csapatszellemet, amelynek segítségével együtt lennénk képesek még előrébb lépni”
– mondta.

A bajnoki szezonban Lukaku lövéseinek 23.6 százalékát váltotta gólra, és a Serie A-ban a 2004–2005-ös idény óta első játékosként ért el legalább húsz gólt és tíz gólpasszt. A Serie A kanadai táblázatát 31 ponttal vezető Lukakut a Juventus portugál klasszisa, Cristiano Ronaldo követi 30 ponttal.

A remek mutatók ellenére Lukaku nem hiszi, hogy jelenleg ő lenne a legjobb formában lévő csatár a világon. „Az kétségtelenül Karim Benzema” – utalt a Real Madrid francia játékosára. Benzema a La Liga mostani szezonjában 21 gólja mellett nyolc gólpasszt könyvelt már el. A bajnokságban 121 percenként eredményes, szemben Lukaku 127 percével.

A világbajnoki bronzérmes belga válogatott a tavalyról idénre halasztott – részben budapesti rendezésű – Eb-n Dániával, Finnországgal és Oroszországgal szerepel a B-csoportban.

 


 

Legfrissebb hírek

A Verona elleni győzelmével a Juventus a forduló nyertese

Olasz labdarúgás
11 órája

Meghosszabbította Reijnders szerződését a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
13 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
16 órája

Visszatérhet a pályára Moise Kean – hivatalos

Olasz labdarúgás
17 órája

Serie A: a Lazio a 98. percben belőtt 11-essel verte meg a Milant

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 22:53

Serie A: a Como ráijesztett a Romára, de kikapott

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 19:57

Serie A: Orsolini megfordította a Bologna meccsét; két góllal nyert a Torino

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 17:01

Balogh Botond kezezése döntött, Udinében hagyta a pontokat a Parma

Olasz labdarúgás
2025.03.01. 22:48
Ezek is érdekelhetik