Bulgária: a szövetség elnöke után a kapitány is távozott a posztjáról

B. Á./MTIB. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2019.10.18. 17:46
null
Kraszimir Balakovnak elfogyott a türelme (Fotó: AFP)
Négy nappal az angolok elleni botrányos meccs után benyújtotta lemondását Kraszimir Balakov, a bolgár labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

 

Az 53 éves szakember a Bolgár Labdarúgó-szövetséggel való pénteki találkozója után számolt be döntéséről, kiemelve, hogy távozásának nincs köze Bojko Boriszov miniszterelnök kéréséhez, aki lemondásra szólította fel Boriszlav Mihajlovot, a BFS elnökét. A sportvezetőnek nem állt szándékában önként távozni, de a kormány nyomására végül mégis megtette.

„Sok sikert kívánok a következő szövetségi kapitánynak, a helyzet finoman fogalmazva sem túl rózsás jelen pillanatban. Sohasem dolgoztam korábban ilyen légkörben. A játékosokat borzasztóan megviselte mentálisan, ami hétfőn történt” – mondta Balakov, akinek a türelme fogyott el.

Mint ismert, a 6–0-s angol sikerrel végződő találkozón kétszer meg kellett szakítani a játékot a bolgár szurkolók rasszista megnyilvánulásai miatt: először a vendégek 2–0-s vezetésekor, a 28. percben, mert a hazai drukkerek folyamatosan huhogtak, amikor az angolok színes bőrű játékosainál, köztük Tyrone Mingsnél és Raheem Sterlingnél volt a labda. A nézők egy része náci karlendítést mutatott be, mások UEFA-emblémás pólókat emeltek a magasba, de az európai szövetség mottójának számító „respect” (tisztelet) helyett „no respect” felirattal. A műsorközlő többször felszólította a közönséget a rasszista megnyilvánulások befejezésére, de a 43. percben ismét félbeszakították a játékot egy időre. A második szünetnél több tucat bolgár huligán távozott a lelátóról.

A bolgár rendőrség szerdán közölte: az azonosított elkövetőkkel szemben eljárást kezdeményez. Azóta már tizenkét személyt állítottak elő, ők a gyanú szerint rasszista magatartást tanúsítottak az összecsapáson.

Az UEFA később fegyelmi eljárást indított a bolgár és az angol szövetség ellen is.

Legfrissebb hírek

Ismét Olaszország a világbajnok a férfi röplabda-vb-n

Röplabda
2025.09.28. 23:31

Férfi röplabda-vb: Bulgária és a címvédő Olaszország vívja a döntőt

Röplabda
2025.09.27. 14:59

Férfi röplabda-vb: kétszettes hátrányból fordítottak az amerikaiak ellen a bolgárok

Röplabda
2025.09.25. 17:10

Férfi röplabda-vb: Bulgária tizenöt év után jutott nyolc közé

Röplabda
2025.09.22. 12:19

Otthon omlott össze Törökország a spanyolok ellen, hatot kaptak Konyában

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:40

Ez ujjgyakorlat volt: egy félidő alatt lerendezték a spanyolok a bolgárokat Szófiában

Foci vb 2026
2025.09.04. 22:38

Jövőre Bulgáriában rajtol a Giro d'Italia mezőnye

Kerékpár
2025.08.07. 17:40

Későn ébredt a címvédő, a franciák nyerték a halálcsoport rangadóját a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.05. 23:10
Ezek is érdekelhetik