Svájc: mellőzheti a válogatottat a kapitánnyal összevesző Shaqiri

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.10. 17:18
null
A svájciak szeretnék, ha Dánia és Írország elleni Shaqiri újra a csapattal lenne (Fotó: AFP)
A Svájci Labdarúgó-szövetség vissza szeretné hívni a válogatottba Xherdan Shaqirit, a Bajnokok Ligájában címvédő Liverpool légiósát, aki maga döntött úgy, hogy nem szerepel a csapat legutóbbi két Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésén.

 

A svájci nemzeti együttes igazgatója, Pierluigi Tami kedden közölte, hogy személyes beszélgetés céljából Liverpoolba utaznak, mert támogatásukról szeretnék biztosítani a 27 éves futballistát, és meg akarják érteni, mi a problémája a válogatottbeli szerepléssel.

Shaqiri a múlt héten közölte, hogy nem utazik el az együttessel Írországba, ahol utóbb 1–1-es döntetlent ért el a csapat, amely aztán hazai közönség előtt 4–0-ra megverte Gibraltárt. Sajtóinformációk szerint a 81-szeres válogatott labdarúgónak Vladimir Petkovic szövetségi kapitánnyal támadt nézeteltérése.

„Nincs jogunk vádaskodni, hiszen Xherdan több mint 80 alkalommal lépett már pályára a csapatbanjelentette ki Tami, hozzátéve, hogy októberben két fontos Eb-selejtező vár a svájciakra, és azt szeretnék, ha Shaqiri pályára lépne a dánok és az írek ellen.

„Ha bármilyen probléma van, akkor azzal szembe kell néznünk, mert azt nem várhatjuk, hogy magától megoldódik” – mondta Tami.

A svájciak a D-csoportban a harmadik helyen állnak egy ponttal lemaradva a második dánoktól és hárommal az élen álló írektől, de mindkét előttük álló rivális egy mérkőzéssel többet játszott már.

Legfrissebb hírek

Orvosok tanácsolták Diogo Jotának, hogy ne repülőgéppel utazzon

Angol labdarúgás
2025.07.03. 18:58

NS-infó: Pécsi Ármin Angliába utazott – a Liverpoollal tárgyal

Labdarúgó NB I
2025.06.06. 13:02

Hiába nyerte meg a rájátszást, a Zürich menesztette Ricardo Monizt

Minden más foci
2025.05.27. 19:55

Szoboszlai gólpasszt adott, a Liverpool ikszelt az Arsenallal

Angol labdarúgás
2025.05.11. 19:29

Shaqiri emberhátrányban lőtt hármat, svájci bajnok a Basel!

Minden más foci
2025.05.11. 19:10

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42

Először bajnok magyar játékos a Premier League-ben – íme, az eddig győztes nemzetek

Angol labdarúgás
2025.04.27. 19:30

Vasárnap este bajnoki aranyérmet ünnepelhet Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2025.04.27. 08:55
Ezek is érdekelhetik