Lettország: szlovén szakembert neveztek ki a válogatott élére

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.03.01. 17:09
A szlovén Slavisa Stojanovicot nevezték ki a lett labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának.

A 49 éves szakemberrel három évre szóló megállapodást kötöttek, a munkát már a jövő héten elkezdheti – jelentette be pénteken a balti ország futballszövetsége.

Stojanovic a finn Mixu Paatelainent váltja, akinek a szerződését tavaly májusi kinevezése után december elején nem hosszabbították meg.

A lett csapat a Nemzetek Ligája ősszel rendezett csoportkörében hat mérkőzésen négy döntetlent ért el és kétszer kikapott, s csoportja harmadik helyén zárt a leggyengébb válogatottakat felvonultató D-osztályban.

Stojanovic 2017-ben a lett élvonalbeli FC Riga vezetőedzője volt, legutóbb a bolgár első osztályban szereplő, szófiai Levszkit irányította.

A lett válogatott a 2020-as Európa-bajnokság márciusban induló selejtezőin a G-csoportban a szlovénekkel, a lengyelekkel, az osztrákokkal, az izraeliekkel, valamint Észak-Macedónia nemzeti együttesével találkozik.

Legfrissebb hírek

Anglia simán megverte Lettországot, két játékosa is az első gólját szerezte a válogatottban

Foci vb 2026
21 órája

Már a világbajnoki címre készül az angol válogatott

Foci vb 2026
Tegnap, 11:00

Kane meglőtte a 70. gólját a válogatottban, Tuchel győzelemmel debütált az angol nemzeti csapat élén

Foci vb 2026
2025.03.21. 22:43

Szavazzon a XXI. század góljára! – Fiola Attila, 2021. június 19., Magyarország–Franciaország 1–1

Magyar válogatott
2025.03.04. 10:52

Kikapott a lettektől a magyar futsalválogatott

Magyar válogatott
2025.02.03. 20:54

NL: a volt MTK-csatár, Miovszki gólja miatt nem juthat fel Feröer a C-ligából

Minden más foci
2024.11.17. 17:08

NL: Feröer legyűrésével javított Lettország, emberhátrányban nyertek az északmacedónok

Minden más foci
2024.09.10. 22:50

Strandröplabda Eb: lett páros nyert a férfiaknál

Röplabda
2024.08.18. 21:30
Ezek is érdekelhetik