Eb 2016: „Nem az Aranylabdáért játszunk, hanem a döntőért”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.05. 22:24
null
Santost a napi aktualitásokkal is szembesítették (Fotó: AFP)
A labdarúgó Európa-bajnokság szerdai elődöntőjében Portugália ellenfele Wales lesz. Előbbi szövetségi kapitánya, Fernando Santos elmondta: a két együttes vezéregyénisége, Cristiano Ronaldo és Gareth Bale nem az Aranylabdáért küzd meg egymással, hanem csapataikkal az Eb-döntőért.

„Az már történelem, mi most a jelenben játszunk – utalt a szakember a négy évvel ezelőtti Eb-elődöntőben való részvételre. – Szép futballmúlt van mögöttünk, de mi arra készülünk, hogy szerdán történelmet írjunk. Holnap egy nagyon erős és komplex ellenféllel találkozunk.”

Fernando Santos szerint vicc, hogy ők lennének a favoritok egy olyan nemzettel szemben, amely csak rögbiben tartozik a világ elitjéhez. A szakember emlékeztetett, hogy a walesiek csak az Eb-n olyan skalpokat gyűjtöttek be, mint az oroszoké vagy a belgáké.

A csapatával kapcsolatos napi aktualitásokat – Nani valencia szerződése, Renato Sanches életkora körüli bizonytalanságok – nem mosta össze az Eb-elődöntős felkészüléssel.

„Nani holnap nem a Valencia játékosaként lép pályára holnap, hanem a portugál válogatott tagjaként.”

„Renato Sanches Portugáliában született, csakúgy, mint én. Én hatvanegy éves vagyok, ő tizennyolc. A világon minden ember megszületik valamikor.”

Fernando Santos szerint az elődöntő nem a két együttes vezéregyéniségének, Cristiano Ronaldónak és Gareth Bale-nek lesz a különcsatája, amely az idei FIFA-Aranylabda sorsát hivatott eldönteni.

„Ez a meccs nem Cristianóról vagy Bale-ről szól majd csak, hanem az összes játékosról. És nem az Aranylabdáért játszunk, hanem az Eb-döntőért.”

EURÓPA-BAJNOKSÁG 2016 (FRANCIAORSZÁG)
ELŐDÖNTŐ

21.00 óra: Portugália–Wales (Tv: M4 Sport – élőben az NSO-n!)

A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
Portugália:
Rui Patrício – Cédric, Fonte, Ricardo Carvalho, Guerreiro – Danilo, Joao Mário, Adrien Silva, Renato Sanches – Nani, Ronald
Wales: Hennessey – Chester, Ashley Williams, Collins – Gunter, Allen, Ledley, Jonathan Williams, Taylor – Bale, Robson-Kanu

Legfrissebb hírek

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
6 órája

Varga Barnabás: Lehetett volna négy pont is, így meg egy van

Foci vb 2026
6 órája

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Portugália elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
7 órája

Hiába duplázott Varga Barnabás, mégis Portugália nyert a Puskás Arénában

Magyar válogatott
7 órája

Videó: Varga Barnabás góljával szerzett vezetést a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
8 órája

„Legyen újra miénk a grund” – ezzel az élőképpel fogadták a szurkolók a magyar válogatottat

Foci vb 2026
9 órája

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
10 órája

A telt házas Puskás Arénában fogadjuk a portugálokat a vb-selejtező második fordulójában – ez történt az élő felvezetésben

Magyar válogatott
13 órája
Ezek is érdekelhetik