Eb 2016: Mi voltunk a jobbak! – Joachim Löw

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.07. 23:56
Joachim Löw, a labdarúgó Európa-bajnokság csütörtöki elődöntőjében a franciáktól 2–0-s vereséget szenvedő Németország szövetségi kapitánya elsősorban a több fronton támadó balszerencse számlájára írja csapata kiesését.

„A mi csapatunk volt a jobb – jelentette ki határozottan Joachim Löw. – Sokat dolgoztunk, fizikailag uraltuk a játékot, támadtunk, jók voltunk az egy egy elleni szituációkban is. Aztán jött a balszerencsés fordulat... Egy perccel a szünet előtt gólt kapni mindig nagyon rossz. Megvoltak a helyzeteink, de nem szereztünk gólt. Ma nem állt mellénk a szerencse, sajnos vannak ilyen esték. 2010-ben és 2012-ben a miénknél jobban játszó csapatok állítottak meg bennünket, de a gólszerzést leszámítva ma nem a franciák voltak a jobbak, hanem mi. Ne felejtsük el, Gomez és Khedira sérülés, Hummels eltiltás miatt nem játszhatott, ráadásul megsérült Boateng is. Őket nem egyszerű pótolni. Akik játszottak, mindent megtettek, amit kértem tőlük, bátran harcoltak, semmit sem kérhetek számon rajtuk, nagyszerű csapattal jártunk ezen az Európa-bajnokságon.” Joachim Löw. – Sokat dolgoztunk, fizikailag uraltuk a játékot, támadtunk, jók voltunk az egy egy elleni szituációkban is. Aztán jött a balszerencsés fordulat... Egy perccel a szünet előtt gólt kapni mindig nagyon rossz. Megvoltak a helyzeteink, de nem szereztünk gólt. Ma nem állt mellénk a szerencse, sajnos vannak ilyen esték. 2010-ben és 2012-ben a miénknél jobban játszó csapatok állítottak meg bennünket, de a gólszerzést leszámítva ma nem a franciák voltak a jobbak, hanem mi. Ne felejtsük el, Gomez és Khedira sérülés, Hummels eltiltás miatt nem játszhatott, ráadásul megsérült Boateng is. Őket nem egyszerű pótolni. Akik játszottak, mindent megtettek, amit kértem tőlük, bátran harcoltak, semmit sem kérhetek számon rajtuk, nagyszerű csapattal jártunk ezen az Európa-bajnokságon.”

 

Legfrissebb hírek

Zidane nagy erőkkel készül a francia válogatott átvételére

Francia labdarúgás
10 órája

Wirtz szabadrúgásgólt lőtt, a németek javítottak a pozsonyi botlás után

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:56

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Olise és Mbappé volt a franciák nyerőembere Ukrajna ellen, Izland kiütötte Azerbajdzsánt

Foci vb 2026
2025.09.05. 22:35

Nagelsmann: Mérföldekre voltunk mindentől

Foci vb 2026
2025.09.05. 11:34

Franciaország negyeddöntős a női röplabda-világbajnokságon

Röplabda
2025.08.31. 14:36

Hiába Doncic klasszisa, a franciák is legyőzték Szlovéniát az Eb-n

Kosárlabda
2025.08.30. 19:40

Meglepő vereséggel kezdett a címvédő a férfi kosár Eb-n

Kosárlabda
2025.08.28. 21:19
Ezek is érdekelhetik