Eb 2016: fegyelmi eljárás a lengyelek és a portugálok ellen

Vágólapra másolva!
2016.07.01. 17:27
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) pénteken fegyelmi eljárást indított a lengyel és a portugál szövetséggel szemben a két ország válogatottjának csütörtöki Európa-bajnoki negyeddöntője után.

Az UEFA honlapján közzétett indoklás szerint a marseille-i mérkőzésen mindkét csapat szurkolói pirotechnikai eszközöket használtak, a lengyelek között kisebb zavargás is volt a lelátón, a csapat pedig nem tartotta be pontosan a protokollt, ezért a tervezettnél később kezdődött a találkozó.

A portugálok terhére róják, hogy egyik drukkerük a hosszabbítás második félidejében beszaladt a pályára. A fegyelmi testület várhatóan július 21-én hoz döntést az ügyben.

A meccs rendes játékideje 1–1-es döntetlennel zárult, a hosszabbítás nem hozott újabb gólt, a tizenegyespárbajt pedig a portugálok nyerték meg 5–3-ra, ezzel bejutottak a négy közé.

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik: Ebben nekem is megvan a felelősségem

Foci vb 2026
7 órája

„Elképesztő légkörben, fantasztikus stadionban játszottunk” – portugál vélemények a magyarok elleni siker után

Magyar válogatott
12 órája

Joao Cancelo: Voltak nehézségeink, de összességében jobbak voltunk, mint a magyarok

Magyar válogatott
12 órája

A sokoldalú Joao Cancelót dicsőítik a portugálok a budapesti győzelem után – lapszemle

Magyar válogatott
16 órája

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
23 órája

Varga Barnabás: Lehetett volna négy pont is, így meg egy van

Foci vb 2026
23 órája

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Portugália elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
Tegnap, 22:52

Hiába duplázott Varga Barnabás, mégis Portugália nyert a Puskás Arénában

Magyar válogatott
Tegnap, 22:44
Ezek is érdekelhetik