Eb 2016: Sok jóra nem számítok a portugálok ellen – Dárdai

Vágólapra másolva!
2016.06.21. 22:35
A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Dárdai Pál az M4 Sport helyszínen felállított stúdiójában latolgatta a mieink esélyeit a Portugália elleni Európa-bajnoki csoportmérkőzés előtt. A Hertha vezetőedzője úgy véli, egyénileg nagy a különbség a két csapat játékosai között, ezért nem sok jóra számít a szerdai találkozón.

„Sok jóra ne számítsunk. Ha jó napot fognak ki, akkor minden megvan bennük, beleértve az átütőerőt, a kisjátékokat és a sebességet is. Vannak hibáik, de ahhoz, hogy ezeket ki tudjuk használni, fizikailag magas szinten kell teljesítenünk” – mondta Dárdai.„Sok jóra ne számítsunk. Ha jó napot fognak ki, akkor minden megvan bennük, beleértve az átütőerőt, a kisjátékokat és a sebességet is. Vannak hibáik, de ahhoz, hogy ezeket ki tudjuk használni, fizikailag magas szinten kell teljesítenünk” – mondta Dárdai.

„A szakmai stáb biztosan felkészült a portugálokból, akik viszont olyan sok váratlan megoldásra képesek, annyira jó játékosok egyénileg, hogy nem lehet belőlük igazán felkészülni. A magyar taktika az izlandi, a norvég, a román, az osztrák és a finn válogatottal szemben működik, de a portugálok kimagasló képességű játékosait nagyon nehéz levédekezni” – vélekedett a szakember, aki szerint a lyoni stadion talaja tökéletes lesz a mieink számára.

Dárdai a portugál csapat gyenge pontjai kapcsán elmondta, a letámadásoknál nem szervezettek, ezért jó passzjátékkal ki lehet őket játszani. A másik, amiben bízhatunk, a rögzített játékhelyzetek.

A Hertha vezetőedzője szerint a portugáloknak nincs klasszis csatáruk, vérbeli gólvágójuk, de bármikor előfordulhat, hogy Cristiano Ronaldo talál két gólt. Dárdai ugyanakkor még egyszer kiemelte, ha Fernando Santos csapata jól játszik, akkor legjobb esetben is csak a pontszerzésben bízhatunk.

A Magyarország–Portugália mérkőzés szerda 18 órakor kezdődik a lyoni Stade des Lumieres-ben. A találkozót az angol Martin Atkinson vezeti.

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 2 1 1 3–1 +2 4
2. Izland 2 2 2–2 0 2
3. Portugália 2 2 1–1 0 2
4. Ausztria 2 1 1 0–2 –2 1
EB 2016, F-CSOPORT
Június 14. 18.00 Ausztria–MAGYARORSZÁG 0–2 (Szalai, Stieber)
Június 14. 21.00 Portugália–Izland 1–1 (Nani, ill. B. Bjarnason)
Június 18. 18.00 Izland–MAGYARORSZÁG 1–1 (G. Sigurdsson – 11-esből, ill., Saevarsson – öngól)
Június 18. 21.00 Portugália–Ausztria 0–0
Június 22. 18.00 Izland–Ausztria Saint-Denis, Stade de France
Június 22. 18.00 MAGYARORSZÁG–Portugália Lyon, Stade des Lumières

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik