Eb 2016: „Nem lesz könnyű meccs” – így készülnek a portugálok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.12. 13:47
A magyar labdarúgó-válogatottal azonos Európa-bajnoki csoportban szereplő portugál nemzeti csapat két játékosa, Cédric és Éder az európai szövetség hivatalos honlapjának nyilatkozott az előttük álló feladatokról. A két futballista bizakodó, de óvatosságra int.

„Az elsődleges célunk, hogy megnyerjük az Európa-bajnokságot – szögezte le Cédric, a Southampton jobbhátvédje. – Tudjuk, hogy nehéz feladat vár ránk, lesznek jobb és rosszabb pillanatok is, de felkészültünk, keményen dolgozunk a kitűzött célért.” „Az elsődleges célunk, hogy megnyerjük az Európa-bajnokságot – szögezte le Cédric, a Southampton jobbhátvédje. – Tudjuk, hogy nehéz feladat vár ránk, lesznek jobb és rosszabb pillanatok is, de felkészültünk, keményen dolgozunk a kitűzött célért.”

„Fontos a jó kezdés. Mint mindegyik másik, a miénk is nehéz csoport. A labdarúgásban egyre kiélezettebb a küzdelem, ami örömteli. Nem lesz könnyű meccsünk” – tette hozzá a 24 esztendős futballista, aki az utóbbi időben nyújtott teljesítményével a Barcelona érdeklődését is felkeltette.

„Nagyon magabiztosak és motiváltak vagyunk. A selejtezősorozatban kiválóan teljesítettünk, minden adott ahhoz, hogy csodás eredményt érjünk el” – vélekedett a Lille játékosa, Éder.

A 26-szoros válogatott csatár is elmondta, hogy nehéz csoportba kerültek, de ha úgy játszanak, mint az utolsó felkészülési meccsen az észtek ellen, akkor rengeteg gólt szerezhetnek.

A portugál nemzeti csapat június 14-én Izlanddal találkozik Saint-Étienne-ben az F-csoport első fordulójában. A mérkőzés a magyar–osztrák mérkőzés után, 21 órakor kezdődik.

EURO 2016
AZ F-CSOPORT MENETRENDJE
Június 14.18.00Ausztria–MAGYARORSZÁGBordeaux, Matmut Atlantique
Június 14.21.00Portugália–IzlandSaint-Étienne, Stade Geoffroy-Guichard
Június 18.18.00Izland–MAGYARORSZÁGMarseille, Stade Vélodrome
Június 18.21.00Portugália–AusztriaPárizs, Parc des Princes
Június 22.18.00Izland–AusztriaSaint-Denis, Stade de France
Június 22.18.00MAGYARORSZÁG–PortugáliaLyon, Stade des Lumières

 

Legfrissebb hírek

Belga játékvezető dirigál a magyar–portugál vb-selejtezőn

Magyar válogatott
17 órája

Ronaldo és Joao Félix is duplázott, Portugália könnyedén nyert Örményországban

Foci vb 2026
2025.09.06. 17:53

Csaknem 40 év után a papírforma ismét a magyar válogatott második helyét vizionálja a vb-selejtezőben

Magyar válogatott
2025.09.06. 12:46

Eldőlt, nem játszhat az MU védője a mieink ellen

Magyar foci
2025.09.04. 12:17

„Semmi nem tud minket elválasztani” – így búcsúztak a portugálok Diogo Jotától

Foci vb 2026
2025.09.03. 16:41

Nemzeti színű kivilágítást kap az Art Geo Palota a magyar-portugál meccs idejére

Magyar válogatott
2025.09.02. 17:20

Ötös lista: Úton az 1000 gól felé – Cristiano Ronaldo karrierjének legjobb pillanatai

Minden más foci
2025.08.29. 13:26

Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar–portugál vb-selejtezőre

Magyar válogatott
2025.08.12. 14:00
Ezek is érdekelhetik