Eb 2016: megcsináltuk, amit előttünk csak a belgák, a spanyolok és a svédek!

Vágólapra másolva!
2016.06.23. 07:24
Magyarország veretlenül végzett csoportjában az első helyen: Ausztriát felülmúlta, Izlanddal és Portugáliával ikszelt. A kvartett kiegyensúlyozottságát jelzi, hogy egy győzelemmel is elsők tudtunk lenni – az Európa-bajnokságok történetében korábban kevés csapatnak sikerült ez. Egész pontosan háromnak.

Az Európa-bajnokságokon 1980 óta rendeznek csoportmérkőzéseket (értelemszerűen nem a selejtezőkben, hanem a tornán), azaz ez a tizedik kontinensviadal, amelyen csoportküzdelmek előzik meg az egyenes kieséses szakaszt. A mostani Eb-n egyedül a mi kvartettünkben lehetett egy győzelemmel az élen zárni.ez a tizedik kontinensviadal, amelyen csoportküzdelmek előzik meg az egyenes kieséses szakaszt. A mostani Eb-n egyedül a mi kvartettünkben lehetett egy győzelemmel az élen zárni.

Hasonló (1–2–0-s) mérleggel legutóbb Svédország lett csoportelső, a 2004-es, portugáliai Eb-n, az északiak aztán a hetedik helyen zárták a tornát. 1984-ben Franciaországban a spanyolok, 1980-ban Olaszországban a belgák lettek egy sikerrel és két döntetlennel csoportelsők, mind a két csapat ezüstérmesként végzett –igaz, akkor még nyolccsapatos volt az Európa-bajnokság, és a csoportelsőség 1980-ban döntőt, négy évvel később elődöntőt ért.

Mindenesetre a fináléba jutással mi most nagyon elégedettek lennénk...

 

Legfrissebb hírek

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
17 órája

A címvédő Spanyolország győzelmével kezdődött meg az U19-es labdarúgó Eb

Minden más foci
2025.06.13. 19:06

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Kórházban egy lelátóról lezuhant walesi szurkoló

Foci vb 2026
2025.06.10. 11:56

Cristiano Ronaldo: Ha kell, a lábam töröm a válogatottért

Minden más foci
2025.06.09. 08:43
Ezek is érdekelhetik