Eb 2016: Elismerés, hogy a portugálok visszafogták magukat a végén – Pintér

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.23. 09:13
A magyar labdarúgó-válogatott 3–3-as döntetlent játszott Portugáliával a franciaországi Eb-n, ezzel megnyerte az F-csoportot. Pintér Ádám szerint elismerés, hogy ellenfelünk a végén visszafogta magát. 

„Sokat kellett melózni, úgyhogy nagyon elfáradtam a végére, de az eredmény mindenért kárpótol – kezdte Pintér a fradi.hu-nak. – Jólesett viszont nagyon, hogy a portugálok egymás közt már azt mondogatták három-háromnál, hogy »fogjuk vissza magunkat«, ami azon túl, hogy biztonsági futball, egyfajta elismerése is a mi játékunknak, ami ellen nem feltétlenül érdemes kockáztatni.” fradi.hu-nak. – Jólesett viszont nagyon, hogy a portugálok egymás közt már azt mondogatták három-háromnál, hogy »fogjuk vissza magunkat«, ami azon túl, hogy biztonsági futball, egyfajta elismerése is a mi játékunknak, ami ellen nem feltétlenül érdemes kockáztatni.”

„A csapat teljesítményével elégedett vagyok, a magamét viszont már sokkal kritikusabban szemlélem, több veszélyt is teremthettem volna az ék mögött játszva. Ugyanakkor dolgozom tovább, és remélem, hogy kiharcolom a helyem a csapatban.”

A magyar középpályás külön örült Gera Zoltán góljának, és hisz benne, ha továbbra is így játszunk, sokáig eljuthatunk.

„Ez életem egyik legnagyobb élménye, Gerzson góljának pedig külön örültem, hiszen nagyon közel áll a szívemhez. Ha továbbra is így tesszük a feladatunkat, akkor bármi megtörténhet. Főként, hogy úgy gondolom, megérdemelt a csoportelsőségünk.”

Legfrissebb hírek

Már nem veretlen az ETO, a Ferencváros nyerte meg a rangadót

Labdarúgó NB I
9 órája

Már most aranyrangadó lehet a győriek és a ferencvárosiak meccse

Labdarúgó NB I
21 órája

Kicsikarta a győzelmet a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 17:30

Öröm után kritika – Bobory Balázs jegyzete

Európa-liga
2025.09.26. 23:19

Kétgólos vereséget szenvedett a Fradi a Bolzanótól

Jégkorong
2025.09.26. 22:59

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Robbie Keane kiakadt a magyarszabály miatt a Plzen elleni döntetlen után

Európa-liga
2025.09.26. 09:35

A csehek szerint tíz emberrel jobb volt a Ferencváros, mint tizeneggyel – lapszemle

Európa-liga
2025.09.26. 08:17
Ezek is érdekelhetik