Eb 2016: „Elgázosítottak minket, állatokként kezeltek! Sokkoló!”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.12. 10:19
Jamie Vardy felesége, Rebekah a helyszínen nézte végig az angol válogatott oroszok elleni Eb-mérkőzését. A hölgy élete legrosszabb futballélményének nevezte a találkozót, és nem azért, mert Oroszország a 92. percben, drámai hajrában egyenlített…

Az angol és az orosz huligánok már a mérkőzés előtt összecsaptak egymással (valamint lerombolták „fél” Marseille-t). Ezt követően egymásnak mentek Oroszország egyenlítő góljánál, valamint a találkozó után, a stadionon kívül is folytatódott a rendbontás.

Az orosz és az angol drukkerek nem kímélték Marseille utcáit – és egymást sem

Jamie Vardy felesége, Rebekah is ott volt Marseille-ben a Stade Vélodrome-ban, élőben tekintette meg a meccset, élményei azonban nem túl pozitívak, igaz, „Vardyné” nem a drukkerek balhéja miatt esett kétségbe, hanem a rendfenntartó erők hozzáállásán.

A hölgy Twitter-csatornáján nem kertelt, egyenesen élete legrosszabb, idegenbeli futballélményének nevezte a történteket. Mint írja, a rendfenntartó erők már a találkozó kezdete előtt elkerítették a szurkolókat, ráadásul könnygázt is bevetettek.

„Elgázosítottak és ketrecbe zártak minket, úgy bántak velünk, mintha állatok lennénk. Sokkoló volt!” – fogalmazott.

„A saját szememmel láttam, ijesztő volt az egész! Mindez ráadásul a kezdő sípszót megelőzően történt.”

Az angol szurkolók egyébként Vaszilij Berezuckij egyenlítő gólja után, a találkozó végén ismét összecsaptak az oroszokkal (utóbbiak betörtek az angol szektorba), a balhé a lefújást követően, Marseille utcáin is folytatódott. Joe Hart, az angolok kapusa például megkérte a rajongókat, maradjanak a stadionban, biztonságban.


Az orosz szurkolók összecsaptak az angolokkal


LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG
B-CSOPORT, 1. FORDULÓ
ANGLIA–OROSZORSZÁG 1–1 (0–0)
Marseille,
Stade Vélodrome, 62 343 néző. Vezette: Rizzoli (olasz)
ANGLIA:
Hart – Walker, G. Cahill, Smalling, Rose – Alli, Dier, Rooney (Wilshere, 78.) – Lallana, Kane, Sterling (Milner, 87.). Szövetségi kapitány: Roy Hodgson
OROSZORSZÁG: Akinfejev – Szmolnyikov, Ignasevics, V. Berezuckij, Scsennyikov – Neustädter (Glusakov, 80.), Golovin (Sirokov, 77.) – Szmolov (Mamajev, 85.), Satov, Kokorin – Dzjuba. Szövetségi kapitány: Leonyid Szluckij
Gólszerző: Dier (73.), ill. V. Berezuckij (92.)

KORÁBBAN
WALES–SZLOVÁKIA 2–1

ONLINE KÖZVETÍTÉS, STATISZTIKÁK, ÉRDEKESSÉGEK ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik