Eb 2016: Del Bosque lemondott, nem folytatja – hivatalos

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2016.07.01. 00:32
null
Vicente del Bosque távozik a spanyol válogatott szövetségi kapitányi posztjáról (Fotó: Action Images)
Vicente del Bosque csütörtök este bejelentette, hogy lemond a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról.

 

Mint ismert, a címvédő spanyolok a nyolcaddöntőben búcsúztak a franciaországi Eb-től, miután 2–0-ra kikaptak Olaszországtól.

A játékosok és a stáb tagjai a kiesés másnapján hazautaztak, Del Bosque néhány órával a földet érés után találkozott Villarral. Az As szerint az elnökkel folytatott vacsora során Del Bosque közölte, nem folytatja szövetségi kapitányként, s nem fogad el más, az RFEF által felkínált esetleges állást sem – persze továbbra is áll a szövetség rendelkezésére, de csak mint külsős, szerződés nélküli tanácsadó.

A 65 éves edző a spanyol állami rádió sportcsatornájának egyik csütörtöki műsorában mondta el, hogy hamarosan távozik posztjáról, és a döntését már be is jelentette Ángel María Villarnak, a spanyol szövetség elnökének.

A Real Madriddal többek között két-két Bajnokok Ligáját és bajnoki címet nyerő edző 2008-ban lett a spanyol nemzeti csapat kapitánya, irányításával a válogatott 2010-ben világbajnoki, 2012-ben pedig Európa-bajnoki aranyérmet szerzett. A 2014-es brazíliai vb-n a spanyolok címvédőként már a csoportkörben búcsúztak, Del Bosque távozása már akkor is szóba került.

A spanyol sportsajtó értesülései szerint Joaquín Caparrós és Paco Jémez a két esélyes a kapitányi tisztségre. Előbbinek jelenleg nincs csapata, utóbbi pedig a Granada vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

Kikaptunk a spanyoloktól, Magyarország ezüstérmes a férfi pólótornán

Vizes vb 2025
2025.07.24. 15:21

Vizes vb: a spanyoloké a bronzérem a női vízilabdatornán

Vizes vb 2025
2025.07.23. 13:08

Elhibázott büntetők, piros lap és spanyol siker a házigazda ellen a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.18. 23:12

Női labdarúgó Eb: taktikus futballal verték meg a belgákat az olaszok

Minden más foci
2025.07.03. 20:00

A magyarokat búcsúztató hollandok nyertek a nőknél a 3x3-as kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2025.06.30. 08:56

Az Eb előtt vírusos agyhártyagyulladással került kórházba a kétszeres aranylabdás

Minden más foci
2025.06.28. 13:21

Huszonegy gólt nem kaphatunk, ez nagyok sok! – Vismeg Zsombor igencsak önkritikusan értékelt

Vízilabda
2025.06.28. 09:48

38 gólos meccsen vereség a spanyoloktól a Benu-kupán

Vízilabda
2025.06.27. 21:20
Ezek is érdekelhetik