Eb 2016: Del Bosque közölte, nem folytatja – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.30. 18:53
Az AS napilap szerint Vicente del Bosque közölte Ángel María Villarral, a szövetség (RFEF) elnökével, hogy lemond a kapitányi tisztségéről a spanyol válogatottnál.

Mint ismert, a címvédő spanyolok a nyolcaddöntőben búcsúztak a franciaországi Eb-től, miután Olaszországtól 2–0-ra kikaptak.

A játékosok és a stáb tagja a kiesés másnapján hazautaztak, Del Bosque néhány órával a földet érés után találkozott Villarral. Az AS szerint az elnökkel folytatott vacsora során Del Bosque közölte, nem folytatja szövetségi kapitányként, s nem fogad el más, az RFEF által felkínált esetleges állást sem – persze továbbra is áll a szövetség rendelkezésére, de csak mint külsős, szerződés nélküli tanácsadó.

A lap úgy tudja, hivatalos bejelentés egyhamar nem várható. Elképzelhető, hogy Villar a következő, július 15-i közgyűlésen jelenti be Del Bosque távozását, vagy akkor, ha a szövetség megtalálja a világ- és Európa-bajnok tréner utódját, aki a Marca szerint Joaquín Caparrós lesz.

A Real Madriddal többek között két-két Bajnokok Ligáját és bajnoki címet nyerő edző 2008-ban lett a spanyol nemzeti csapat kapitánya, irányításával a válogatott 2010-ben világbajnoki, 2012-ben pedig Európa-bajnoki aranyérmet szerzett. A 2014-es brazíliai vb-n a spanyolok címvédőként már a csoportkörben búcsúztak.

Nem lenne meglepő Del Bosque távozása, korábban számos alkalommal lehetett arról olvasni, hogy a 65 éves szakember a nyári tornán elért helyezéstől függetlenül abbahagyja a kapitánykodást.

Legfrissebb hírek

Kikaptunk a spanyoloktól, Magyarország ezüstérmes a férfi pólótornán

Vizes vb 2025
2025.07.24. 15:21

Vizes vb: a spanyoloké a bronzérem a női vízilabdatornán

Vizes vb 2025
2025.07.23. 13:08

Elhibázott büntetők, piros lap és spanyol siker a házigazda ellen a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.18. 23:12

Női labdarúgó Eb: taktikus futballal verték meg a belgákat az olaszok

Minden más foci
2025.07.03. 20:00

A magyarokat búcsúztató hollandok nyertek a nőknél a 3x3-as kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2025.06.30. 08:56

Az Eb előtt vírusos agyhártyagyulladással került kórházba a kétszeres aranylabdás

Minden más foci
2025.06.28. 13:21

Huszonegy gólt nem kaphatunk, ez nagyok sok! – Vismeg Zsombor igencsak önkritikusan értékelt

Vízilabda
2025.06.28. 09:48

38 gólos meccsen vereség a spanyoloktól a Benu-kupán

Vízilabda
2025.06.27. 21:20
Ezek is érdekelhetik