Eb 2016: CR szerint a csoportkör a legfontosabb szakasz

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.09. 12:06
A mieinkkel azonos csoportban szereplő portugál válogatott csapatkapitánya, Cristiano Ronaldo szerint a csoportkör lesz a pénteken kezdődő franciaországi Európa-bajnokság legfontosabb szakasza.

„Lépésről lépésre kell haladnunk, a többit majd utána meglátjuk” – nyilatkozta a háromszoros Aranylabdás támadó, aki a Real Madriddal megnyerte a Bajnokok Ligáját májusban.

Ronaldo az idény végén izomproblémákkal küzdött, de a szezont ennek ellenére nagyon eredményesen zárta: minden versenysorozatot figyelembe véve 48 mérkőzésen 51 gólt szerzett.

A 31 éves futballista a két évvel ezelőtti brazíliai világbajnokságon nem volt teljesen egészséges, a portugál válogatott a csoportkörben kiesett. A 2012-es Eb-n viszont Ronaldo vezérletével egészen az elődöntőig menetelt a csapat, de a későbbi győztes spanyolokat nem tudta legyőzni.

„Még nem vagyok a legjobb formában, de van még majdnem egy hetünk az első meccsig, addig javulni fogok” – mondta Ronaldo, aki kitért az utolsó felkészülési mérkőzésükre, az észtek ellen 7–0-ra megnyert szerdai összecsapásra is.

„Ez csak felkészülési meccs volt, hiába győztünk fölényesen, ez önmagában még semmit sem jelent” – nyilatkozta az AS napilapnak a portugálok sztárja, s hozzátette: jól játszottak, fizikailag sincs gondjuk, de két lábbal a földön kell állniuk.

A portugálok kedden Izland ellen kezdik meg a szereplésüket a kontinensviadalon, majd jövő szombaton az osztrákokkal, június 22-én a mieinkkel találkoznak.

Legfrissebb hírek

Major Veronika hatodik lett a puska, pisztoly és korong Eb-n

Egyéb egyéni
13 órája

Öttusa Eb: bronzérmes női váltóban Eszes Noémi és Mészáros Emma

Egyéb egyéni
18 órája

Öttusa Eb: Bauer Blanka bronzérmes Madridban; magyar arany csapatban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 12:51

A szurkolók megszavazták, Cristiano Ronaldo az idény legjobbja

Minden más foci
2025.07.16. 15:05

Az Al-Naszr új edzője: Ronaldo nélkül nem lennék itt…

Minden más foci
2025.07.15. 09:41

„Ennek semmi értelme” – Cristiano Ronaldo Diogo Jota haláláról

Minden más foci
2025.07.03. 12:37

Vitorlázás: Érdi Mária Los Angelesben készül az Eb-re

Egyéb egyéni
2025.06.30. 15:29

Portugál sztáredző veszi át Cristiano Ronaldóék irányítását – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.28. 20:08
Ezek is érdekelhetik