Eb 2016: Lewandowski a torna esélyese ellen készül

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.16. 10:49
null
Joachim Löw felkészülten várja a mérkőzést, bármikor bele tud nyúlni (Fotó: Reuters)
A Bundesliga gólkirálya, a lengyel Robert Lewandowski csütörtökön a német válogatott ellen lép pályára a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság C-csoportjának második fordulójában.


A lengyelek Észak-Írországot győzték le 1–0-ra, a németek pedig Ukrajnát verték meg 2–0-ra az első fordulóban, vasárnap, így a két együttes csütörtöki meccsének győztese biztosan továbbjut a 16 közé.

A németek keddi sajtótájékoztatóján minden megszólaló hangsúlyozta, hogy jól tudják, legnagyobb csoportriválisuk, a lengyel csapat nem csak Robert Lewandowskiból áll. Jérome Boateng szerint a bajnok és kupagyőztes Bayern München csatára, a 30 találatával gólkirály Lewandowski mellett a lengyelek többi támadójátékosa is veszélyes, ezért óvatosnak kell lenniük.

„Erős ellenfél Lengyelország, de biztos vagyok benne, hogy ha megismételjük az előző meccsen mutatott játékunkat, győzni fogunk” – mondta a Bayern védője.

A lengyel származású támadó, Lukas Podolski hangsúlyozta, hogy az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül a lengyel válogatott, mert sok játékosa szerepel külföldi klubcsapatokban, és számos fiatal tehetség tűnt fel náluk. „Ők a legveszélyesebb ellenfeleink a csoportban. Remélem, a második helyen ők jutnak majd tovább, mert nemcsak a csoportkörben akarnak játszani, hanem ott szeretnének lenni a tizenhat között” – közölte Podolski.

Mats Hummels, a németek középhátvédje négyhetes kihagyása után ismét tökéletes állapotban van, és ha Joachim Löw szövetségi kapitány visszaállítja a kezdőcsapatba, akkor Shkodran Mustafi, aki az ukránoknak gólt fejelt, de a védelemben többször is bizonytalankodott, a kispadra szorulhat. Mario Götze helyett csütörtökön valószínűleg Mario Gomez kap szerepet.

A lengyel kapus, Wojciech Szczesny kisebb combsérülést szenvedett vasárnap, ám várhatóan nem kell kihagynia a csoportrangadót.

Lewandowski nem szerzett gólt az északírek elleni találkozón, sőt kaput eltaláló lövése sem volt.

„Véleményem szerint Németország az egész torna esélyese. Tudjuk, milyen erősek, de bármi megtörténhet. Továbbra is nyugodtnak és magabiztosnak kell maradnunk, mint Észak-Írország ellen. Nincs bennünk félelem vagy stressz, és ha gólhelyzetbe kerülünk, ki tudjuk használni. De azt sem szabad elfelejtenünk, hogy élvezzük a játékot. Ez a legjobb lengyel válogatott, amelyben valaha játszottam” – nyilatkozta Lewandowski.

A csütörtökön 21 órakor kezdődő találkozót a Stade de France-ban rendezik – november 13-án a francia–német barátságos mérkőzés alatt az aréna közelében kezdődtek a párizsi terrortámadások.

A két válogatott a közelmúltban kétszer is találkozott egymással, ugyanis azonos selejtezőcsoportban szerepeltek. 2014 októberében a lengyelek győztek 2–0-ra, majd a németek tavaly szeptemberben 3–1-gyel vágtak vissza.

A csoport másik mérkőzésén az első fordulóban vesztes Ukrajna és Észak-Írország mérkőzik 18 órától Lyonban. Mindkét fél intenzívebb és hatékonyabb támadójátékot ígér a vasárnapinál. Az ukránok arra alapozhatnak, hogy sokáig jól tartották magukat a világbajnoki címvédő Németországgal szemben, sőt a döntetlenre is volt esélyük. Észak-Írország halványabb teljesítményt nyújtott, ráadásul egyik szurkolójuk halála miatt tovább romlott a játékosok hangulata. A 24 éves Darren Rodgers hétfőn átesett egy tengerparti korláton Nizzában.

„Még mindig gondolkodunk a kezdőcsapaton. Még van időnk, hogy kiválasszuk a megfelelő taktikát, de egy dolog világos: támadni fogunk. Ugyanakkor pontosabbnak kell lennünk, különösen hátul” – nyilatkozta a játékosként Bajnokok Ligája-győztes Andrij Sevcsenko másodedző.

Ruszlan Rotany, a Dnipro középpályása kiemelte, hogy az északírek angol stílusban futballoznak, fizikailag jól felkészültek, a széleken gyorsak és rengeteg beívelésre lehet tőlük számítani.

A két együttes most találkozik egymással ötödször, eddig kétszer az ukránok győztek, kétszer pedig döntetlent játszottak.

LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG
C-CSOPORT, 2. FORDULÓ
UKRAJNA–ÉSZAK-ÍRORSZÁG
18.00, Lyon,
Stade de Lyon (Tv: M4 Sport). V: Královec (cseh)
VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
UKRAJNA:
Pjatov – Fedeckij, Hacseridi, Rakickij, Sevcsuk – Sztepanenko, Szidorcsuk, Kovalenko – Jarmolenko, Konopljanka – Zozulja. Szövetségi kapitány: Mihajlo Fomenko
ÉSZAK-ÍRORSZÁG: McGovern – McLaughlin, Cathcart, Evans, McAuley – Ferguson, Dallas, Davis, Norwood – Lafferty, Washington. Szövetségi kapitány: Michael O'Neill

NÉMETORSZÁG–LENGYELORSZÁG
21.00, Saint-Denis,
Stade de France (Tv: M4 Sport). V: Kuipers (holland)
VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
NÉMETORSZÁG:
Neuer – Höwedes, Hummels/Mustafi, J. Boateng, Hector – Kroos, Khedira – Müller, Özil, Draxler – Götze/Gomez. Szövetségi kapitány: Joachim Löw
LENGYELORSZÁG: Fabianski – Piszczek, Glik, Pazdan, Jedrzejczyk – Blaszczykowski, Krychowiak, Maczynski, Kapustka – Milik, Lewandowski. Szövetségi kapitány: Adam Nawalka

 

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Németország 1 1 2–0 +2 3
2. Lengyelország 1 1 1–0 +1 3
3. Észak-Írország 1 1 0–1 –1 0
4. Ukrajna 1 1 0–2 –2 0

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik