Eb 2016: Hazard szerint ezek a csapatok erősebbek a belgáknál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.28. 06:50
Címkék
A franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságra készülő belga válogatott csapatkapitánya, Eden Hazard a mögötte hagyott idényről és a belgák esélyeiről beszélt.

Hazard és klubcsapata, a Chelsea várakozáson alul teljesített a 2015–2016-os szezonban – a londoniak a Premier League 10. helyén végeztek, a belga labdarúgó mindössze négy góllal segítette csapatát a bajnokságban. A 25 éves játékos elmondása szerint nagyban befolyásolta teljesítményét a sérülése.

„Mindenki tudja, hogy ez a szezon nem ismétlődik meg még egyszer, egyszerűen gyenge évad volt, ennyi az egész – mondta a belga klasszis. – A sérülésem kettétörte a szezonomat, de az Európa-bajnokságra százszázalékos állapotban és egészségesen érkezem meg.”

A támadó tudja, hogy nemcsak részéről magasak az elvárások, hanem a szurkolók is nagyravágyóak.

„A két évvel ezelőtti világbajnokságon mindenki sokat várt tőlem és én talán nem tudtam megfelelni a reményeknek. Az emberek most is eredményt várnak a belga válogatottól és tőlem is, mi mindent megteszünk a sikeres szereplés érdekében.”

„Hogy mi lennénk a favoritok? Nem hinném. A franciák otthon játszanak, és talán csak a spanyolok és a németek után következünk.”

Legfrissebb hírek

Itt a vége: Jackson és Nkunku is kimaradt a Chelsea keretéből

Angol labdarúgás
7 perce

Fritsch Róbert amondó, már a legjobbak között van 77 kilóban

Birkózás
1 órája

Az üzbég válogatottnál dolgozik, de a magyarokkal is tartja a kapcsolatot Douchev-Janics Natasa

Kajak-kenu
1 órája

Courtois hosszabbít Madridban, megtorpedózta Eze átigazolását az Arsenal – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
1 órája

Feröeren, tévén nézi csapata szegedi Kl-meccsét egy Rayo-drukker család

Európa-konferencialiga
1 órája

Győztek a szovjetek és a német hadifoglyok

Népsport
2 órája

Brisbane 2032: a központi kormány dollármilliárdokkal segíti a rendezést

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik