Eb 2016: elhalasztott, törölt és zárt kapus meccsek is lehetnek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.05.25. 17:49
A terrorveszély miatt több mint 90 ezer embert: 42 ezer rendőrt, 30 ezer csendőrt, valamint 10 ezer katonát és 13 ezer biztonsági őrt mozgósítanak a francia hatóságok a közelgő franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság biztosítására – jelentette be szerdán Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter.


A tájékoztatás szerint a jelentős számú mozgósításra a kettős fenyegetettség miatt van szükség: a terrorveszély mellett a futballhuligánok erőszakos rendbontásainak esetleges veszélye miatt is.
A tájékoztatás szerint a jelentős számú mozgósításra a kettős fenyegetettség miatt van szükség: a terrorveszély mellett a futballhuligánok erőszakos rendbontásainak esetleges veszélye miatt is.

„Rendkívüli rendezvényről van szó, amelyre rendkívüli körülmények között kerül sor, ennek következtében a biztonsági intézkedéseknek is rendkívülieknek kell lenniük” – mondta a tárcavezető párizsi sajtótájékoztatóján.

A tavaly november 13-i párizsi merényletek egyik helyszíne a Stade de France nemzeti stadion volt, amelynek közelében, a Franciaország–Németország felkészülési labdarúgó-mérkőzés alatt robbantotta fel magát három öngyilkos merénylő. Emiatt is erősítette meg a francia kormány az eredetileg tervezett biztonsági intézkedéseket a június 10. és július 10. között megrendezésre kerülő Európa-bajnokság idejére.

A 24 nemzeti válogatott 51 mérkőzésére tíz francia nagyvárosban mintegy 2.5 millió nézőt várnak, akik közül 1.5 millióan külföldiek.

„Ami az állami szerepvállalást illeti, a belügyminisztérium több mint 77 ezer alkalmazottja, 42 ezer rendőr, 30 ezer csendőr, 5200 polgári védelmis, közülük 2500 tűzoltó és 300 tűzszerész lesz jelen” – hangsúlyozta a belügyminiszter.

A RIAD és a GIGN (azaz a rendőrség és a csendőrség elitalakulatai) mindegyik stadionban ott lesznek, hasonlóan a zárt és védett szurkolói zónákhoz, amelyekben a városközpontokban óriáskivetítőkön lehet majd követni a mérkőzéseket. A kommandósok látják el a nemzeti válogatottak védelmét is – mondta Jacques Lambert, a szervezőbizottság elnöke.

Mindezen felül a terrorkészültség részeként mintegy 10 ezer katona teljesít szolgálatot a repülőtereken és a pályaudvarokon, valamint több mint 13 ezer, magáncégek alkalmazásában álló biztonsági őr is jelen lesz a stadionokban és a szurkolói zónákban, ahova 7-8 millió szurkolót várnak a mérkőzések idejére a hatóságok.

Bernard Cazeneuve ismételten a szurkolói zónák megtartása mellett foglalt állást.

„A szurkolói zónák biztosított helyszínek. Kötelezővé tettem a biztonsági motozást a belépésnél, fémdetektorok használatát és a csomagok bevitelének megtiltását. Ha nem lennének szurkolói zónák, a szurkolók teljesen véletlenszerűen csoportosulnának, és ez megsokszorozná a (terror)kockázatot” – hangsúlyozta a tárcavezető.

Azt is elmondta, hogy a terrorveszélyt elemző bizottság, amelynek a kémelhárítás és belső hírszerzés képviselői a tagjai, napi 24 órában értékeli a helyzetet. Az a cél, hogy minden mérkőzés előtt felmérjék a különböző kockázatokat és fenyegetettséget a meccsek helyszínein, és minden egyéb helyszínen, amely érintett lehet.

A L’Équipe című francia sportlap kérdésére a belügyminiszter nem zárta ki, hogy ha szükséges, zárt kapuk mögött játszanak le egy mérkőzést, elhalasztják vagy egyszerűen törlik.

„Minden lehetőséget mérlegelünk. Semmilyen intézkedés nem kizárt” – mondta a belügyminiszter.

Legfrissebb hírek

Olyan, mintha egy vihar közepén lennék mostanában – Mbappé alaposan visszaszólt az őt kritizáló újságírónak

Minden más foci
2025.06.08. 11:05

Micsoda mérkőzés! Kilenc gólt hozott a Spanyolország–Franciaország rangadó

Minden más foci
2025.06.05. 23:00

Kilenc év után újra Portugália lett az U17-es korosztály Európa-bajnoka

Minden más foci
2025.06.01. 22:47

Huszonöt éremmel zártak a mieink a szumó Eb-n

Egyéb egyéni
2025.05.26. 09:11

Az angol Premier League mintájára szerveznék át a francia futballt

Francia labdarúgás
2025.05.14. 10:43

Fallabda Európa-bajnokság: mindkét csoportmeccsét elvesztette a magyar csapat

Egyéb egyéni
2025.04.30. 18:21

Mbappé: Egyik nap te vagy az isten, másnap pedig már az ördög

Spanyol labdarúgás
2025.04.07. 11:56

Franck Ribéry elárulta, majdnem amputálták a lábát

Francia labdarúgás
2025.03.23. 09:52
Ezek is érdekelhetik