Eb 2016: a franciák növelték a biztonsági kiadásokat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.03.02. 19:20
A tavaly novemberi, párizsi terrortámadás miatt a nyári, franciaországi Európa-bajnokság szervezői növelték a biztonsági kiadásokat.

Jacques Lambert, a szervezőbizottság elnöke szerdán elmondta, hogy az eredeti tervekhez képest 15 százalékkal növelik a biztonsági költségvetést, így az akár a 34 millió eurót (10.5 milliárd forint) is elérheti.Jacques Lambert, a szervezőbizottság elnöke szerdán elmondta, hogy az eredeti tervekhez képest 15 százalékkal növelik a biztonsági költségvetést, így az akár a 34 millió eurót (10.5 milliárd forint) is elérheti.

„A biztonság rendkívül lényeges kérdés, de nincsenek álmatlan éjszakáim emiatt, hidegvérrel kezeljük a helyzetet” – mondta száz nappal az Európa-bajnokság kezdete előtt Lambert, aki az 1992-es albertville-i téli olimpián a biztonsági terület felelőse volt.

Már döntöttek a válogatottaknak otthont adó szállodák biztonságának fokozásáról, a szurkolóknak pedig minden mérkőzés előtt kettős ellenőrzésre kell számítaniuk a stadionoknál. A szervezők a francia hatóságokkal együttműködve jelentős őrizetet ígérnek a közterületi szurkolói zónáknál is.

Az UEFA kedden közölte, hogy az Eb-n terrorveszély vagy -támadás esetén másnap és nézők nélkül rendezhetik meg az adott mérkőzést. Lambert most ugyanakkor leszögezte, hogy jelenleg nem aggódnak e miatt.

Franciaországban jelenleg is tart a rendkívüli állapot, amelyet a parlament a közelmúltban május 26-ig meghosszabbított. Bár a turizmus jelentősen visszaesett november óta, Lambert elmondása szerint mindez a jegyeladásokat nem befolyásolta, és mintegy másfél millió külföldi szurkoló érkezésére számítanak.

„Nem volt pánik, senki nem kérte, hogy váltsuk vissza a jegyét” – említette a szervezőbizottság vezetője.

Összesen mintegy 2.5 millió darab jegyet árusítanak a kontinenstornára, s ebből körülbelül 250 millió eurós (77.4 milliárd forint) bevételre számítanak.

A franciaországi Eb-re június 10. és július 10. között kerül sor. A magyar válogatott 44 év után szerepel majd ismét a tornán, amelyen sorrendben Ausztriával (június 14., Bordeaux), Izlanddal (június 18., Marseille) és Portugáliával (június 22., Lyon) találkozik az F csoportban.



Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
13 órája

Franciaország tíz emberrel is nyert Izland ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 23:07

Zidane nagy erőkkel készül a francia válogatott átvételére

Francia labdarúgás
2025.09.09. 10:41

Olise és Mbappé volt a franciák nyerőembere Ukrajna ellen, Izland kiütötte Azerbajdzsánt

Foci vb 2026
2025.09.05. 22:35

Franciaország negyeddöntős a női röplabda-világbajnokságon

Röplabda
2025.08.31. 14:36

Hiába Doncic klasszisa, a franciák is legyőzték Szlovéniát az Eb-n

Kosárlabda
2025.08.30. 19:40

Meglepő vereséggel kezdett a címvédő a férfi kosár Eb-n

Kosárlabda
2025.08.28. 21:19

LIGUE 1 2025–2026 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Francia labdarúgás
2025.08.15. 13:33
Ezek is érdekelhetik