Eb 2016: a spanyol bajnokságból erősíthetnek az izlandiak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.25. 18:11
Először kapott meghívót az izlandi labdarúgó-válogatottba Diego Jóhannesson, a Real Oviedo 22 éves jobbhátvédje, aki alig beszél izlandiul.

Diego Jóhannesson 1993. október 3-án született a spanyolországi Villaviciosában, spanyol anya és izlandi apa gyermekeként. Másfél éve egy Király-kupa-mérkőzésen debütált a Real Oviedóban, amellyel a 2014–2015-ös szezonban feljutott a spanyol másodosztályba. A mostani idényben a 10. fordulóban játszotta első bajnokiját, azóta minden fordulóban végig a pályán volt. Ezalatt csapata az ötödik helyre jött fel a Segunda Divisiónban, tehát rájátszást érő pozícióban található.

A pályafutását jobb oldali középpályásként kezdő, ám azóta egy sorral hátrébb kerülő Jóhannesson néhány hete egy interjúban már jelezte, hogy szívesen lenne izlandi válogatott.

„Nagyon szeretnék az izlandi nemzeti csapatban játszani, de tudom, hogy nem lesz könnyű, mivel sok jó játékos áll az izlandi válogatott rendelkezésére. Láttam a csapat összes Európa-bajnoki selejtezőjét, nagyon élvezetes játékot mutatott be" – mondta a 22 éves játékos, aki most először meghívót kapott az északi ország válogatottjába, amelyben január 31-én, Los Angelesben az Egyesült Államok elleni felkészülési mérkőzésen akár be is mutatkozhat.

Elmondása szerint nem önös érdekek miatt lenne izlandi válogatott, hanem azért, mert nagyon szeretne Izlandért küzdeni. Azt persze elismerte, hogy a pályafutása szempontjából nem lenne hátrányos válogatottbeli szereplése, és biztos, hogy az Eb-szereplés is vonzóbbá tette édesapja szülőföldjének nemzeti csapatát.

Helyzetét nem könnyíti meg, hogy izlandiul szinte egyáltalán nem beszél, és az angolja sem túl erős. Ha azonban mégis bekerülne az izlandi Eb-keretbe, akkor akár a magyar csapat ellen is pályára léphet a nyári tornán, hiszen a két válogatott egy csoportba került, június 18-án, Marseille-ben csap össze egymással.

A REAL OVIEDO BÜSZKÉN HIRDETI A TWITTER-OLDALÁN DIEGO JÓHANNESSON VÁLOGATOTT BEHÍVÓJÁT

Legfrissebb hírek

Mbappé döntött, a Real Madrid három pontot szerzett a Getafe otthonában

Spanyol labdarúgás
11 órája

Sorozatban négy nyeretlen meccs után újra győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
2025.10.17. 23:00

Mbappé nélkül nem ment – Franciaország megbotlott Izlandon

Foci vb 2026
2025.10.13. 22:49

A sérült Mbappé el sem utazhat a franciák következő meccsére

Foci vb 2026
2025.10.11. 12:15

A franciák simán nyertek, Kylian Mbappé a gólja és a gólpassza után megsérült

Foci vb 2026
2025.10.10. 23:04

Tűz ütött ki Vinícius Júnior madridi otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.10.09. 17:18

Wojciech Szczesny tanácsa Lamine Yamalnak: „Csak élvezze az életet”

Spanyol labdarúgás
2025.10.09. 16:45

Asztúriában fogyott el leghamarabb a türelem – megvan az idény első edzőváltása a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.10.09. 12:18
Ezek is érdekelhetik