Eb 2016: Conte még nem tudja, mit kezdjen Pirlóval

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.11.09. 17:14
Nem biztos a helye Andrea Pirlónak az olasz labdarúgó-válogatottban a jövő nyári Európa-bajnokságon. Antonio Conte szövetségi kapitány hétfőn méltatta ugyan a 36 éves világbajnokot, ugyanakkor közölte, hideg fejjel kell döntenie a behívásáról.

„Két hete nincs játékban, és tétmeccsek csak jövőre várnak rá a New York City FC-ben. Ha valahol edzésbe áll, akkor esetleg változhat a helyzet, de végig kell gondolnom azt a lehetőséget is, hogy többé nem szerepel a válogatottban” – jelentette ki a szakvezető.

Conte hozzátette: üdvözölné, ha a tengerentúli szünet idejére a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Pirlo visszatérne az olasz bajnokságba. Olasz lapértesülések szerint az Inter fontolgatja is ezt a lehetőséget.

A nemzeti együttesben eddig 116-szor pályára lépő középpályás a 2014-es vb után lemondta a válogatottságot, később azonban úgy nyilatkozott, hogy a kapitány rendelkezésére áll, és játszott is az Eb-selejtezőkön.

Legfrissebb hírek

„Bonyolult év lesz, de nem kell kétségbe esni” – Antonio Conte a Napoli 6–2-es veresége után

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 08:26

Gattuso: Ha nem jutunk ki a vébére, elköltözöm az országból

Olasz labdarúgás
2025.10.15. 18:27

Höjlund: Conte igazi csúcsedző, pont ez kell most nekem

Olasz labdarúgás
2025.10.06. 21:54

Vb 2026: Xavi szerint Zidane jobb volt nála

Spanyol labdarúgás
2025.10.06. 18:05

Két helyen is változott a vb-selejtezőre készülő olasz válogatott kerete

Olasz labdarúgás
2025.10.06. 11:27

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 09:17

Conte elmondta, miért cserélte le De Bruynét, a szurkolók nagy része kiakadt a döntésen

Bajnokok Ligája
2025.09.19. 10:52

Az olaszok Debrecenben kilencgólos meccset húztak be, a hibátlan horvátok csoportjuk élére álltak

Foci vb 2026
2025.09.08. 22:54
Ezek is érdekelhetik