Anglia: először kapott meghívót a válogatottba a Spurs csatára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.19. 13:42
Roy Hodgson, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét a Litvánia és Olaszország elleni március végi mérkőzésekre. A névsorban először van ott Harry Kane, a Tottenham Hotspur csatára.

A Spurs-támadó meghívója nem meglepetés, hiszen ebben a szezonban minden sorozatot figyelembe véve már 26 találatnál jár, az elmúlt hónapokban pedig ő volt a Premier League egyik legjobb formában lévő futballistája.

Kane csapattársa, Kyle Walker 2013 novembere után tér vissza a keretbe, amelyben ott van Fabian Delph, a novemberi összecsapásokról sérülés miatt lemaradó Aston Villa-középpályás is.

Az angolok március 27-én Európa-bajnoki selejtezőn fogadják a Wembleyben Litvániát, négy nappal később pedig felkészülési mérkőzésen lépnek pályára az olaszok ellen Torinóban.

AZ ANGOL KERET
Kapusok:
Fraser Forster (Southampton), Joe Hart (Manchester City)
Hátvédek: Leighton Baines (Everton), Gary Cahill (Chelsea), Nathaniel Clyne (Southampton), Kieran Gibbs (Arsenal), Phil Jagielka (Everton), Phil Jones (Manchester United), Luke Shaw (Manchester United), Chris Smalling (Manchester United), Kyle Walker (Tottenham)
Középpályások: Ross Barkley (Everton), Michael Carrick (Manchester United), Fabian Delph (Aston Villa), Jordan Henderson (Liverpool), Adam Lallana (Liverpool), James Milner (Manchester City), Raheem Sterling (Liverpool), Andros Townsend (Tottenham), Theo Walcott (Arsenal)
Támadók: Harry Kane (Tottenham), Wayne Rooney (Manchester United), Daniel Sturridge (Liverpool), Danny Welbeck (Arsenal)

Legfrissebb hírek

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06

A Chelsea-től is kikapott a Forest, veszélyben Postecoglou állása

Angol labdarúgás
2025.10.18. 15:23

„Történelmi lépés” – lapunk főszerkesztője a Mokkában beszélt Gyenge Balázs liverpooli feladatáról

Angol labdarúgás
2025.10.17. 14:44

Szoboszlai Dominik és Kenny Dalglish is munkatársunk listáján – Gyenge Balázs a liverpooli kiküldetéséről

Angol labdarúgás
2025.10.17. 11:28

A Nemzeti Sport és a Spíler TV közös állandó tudósítót küld Liverpoolba!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 08:53

Kane Haalandnál és Cristiano Ronaldónál is kevesebb tétmérkőzés alatt jutott el száz gólig

Képes Sport
2025.10.11. 14:13

Harry Kane szívesen szerződést hosszabbítana a Bayern Münchennel

Német labdarúgás
2025.10.07. 15:06

Őrült rekordok nyomában – Cselőtei Márk publicisztikája

Német labdarúgás
2025.10.06. 22:15
Ezek is érdekelhetik