Eb 2016: Fabregas sérülten játszott; kidőlt a selejtezőre?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.08. 17:06
A Chelsea 2–1-es győzelmet aratott a Liverpool otthonában az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 11. fordulójának nyitó mérkőzésén. A találkozó után José Mourinho, a londoniak menedzsere elmondta, Cesc Fabregas sérülten játszott, így veszélybe került szereplése a spanyol válogatottban.

„Fantasztikusan futballoztunk, mind csapatszinten, mind egyénileg remek teljesítményt nyújtottunk, irányításunk alatt tartottuk az egész találkozót – értékelt Mourinho. – Külön ki kell emelnem Ramirest és Fabregast, akik sérülten futballoztak, de kiválóan megoldották feladatukat.”Mourinho. – Külön ki kell emelnem Ramirest és Fabregast, akik sérülten futballoztak, de kiválóan megoldották feladatukat.”

„Elképzelhető, hogy Fabregas kénytelen lesz kihagyni a következő mérkőzésünket. A combjával bajlódott a találkozó előtt, kisebb kockázatot vállaltunk azzal, hogy játszattuk őt, de az orvosi stábbal közösen így döntöttünk.”

A Special One azt azonban elfelejtette megemlíteni, hogy a West Bromwich Albion elleni, két hét múlva rendezendő találkozó előtt a spanyol válogatott jövő szombaton Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen lép pályára Fehéroroszország ellen, Vicente del Bosque szövetségi kapitány számára így kétséges lehet, hogy számolhat-e középpályásával ezen a találkozón.

A SPANYOL KERET
Kapusok:
Iker Casillas (Real Madrid), David de Gea (Manchester United), Kiko Casilla (Espanyol)
Védők:
Juanfran (Atlético Madrid), César Azpilicueta (Chelsea), Sergio Ramos (Real Madrid), Gerard Piqué (Barcelona), Marc Bartra (Barcelona), Raúl Albiol (Napoli), Jordi Alba (Barcelona), Juan Bernat (Bayern München)
Középpályások:
Sergio Busquets (Barcelona), Ignacio Camacho (Málaga), Koke (Atlético Madrid), Santi Cazorla (Arsenal), Cesc Fabregas (Chelsea), Raúl García (Atlético Madrid), Isco (Real Madrid)
Támadók:
Pedro (Barcelona), José Callejón (Napoli), Nolito (Celta Vigo), Álvaro Morata (Juventus), Paco Alcácer (Valencia)

Legfrissebb hírek

Kikaptunk a spanyoloktól, Magyarország ezüstérmes a férfi pólótornán

Vizes vb 2025
2025.07.24. 15:21

Semlegesként visszatérhetnek az orosz vitorlázók

Egyéb egyéni
2025.07.24. 13:56

Vizes vb: a spanyoloké a bronzérem a női vízilabdatornán

Vizes vb 2025
2025.07.23. 13:08

Elhibázott büntetők, piros lap és spanyol siker a házigazda ellen a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.18. 23:12

Vizes vb: az orosz és a fehérorosz érmeket is számolják

Vizes vb 2025
2025.07.13. 13:01

Női labdarúgó Eb: taktikus futballal verték meg a belgákat az olaszok

Minden más foci
2025.07.03. 20:00

Orvosok tanácsolták Diogo Jotának, hogy ne repülőgéppel utazzon

Angol labdarúgás
2025.07.03. 18:58

A magyarokat búcsúztató hollandok nyertek a nőknél a 3x3-as kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2025.06.30. 08:56
Ezek is érdekelhetik