Eb 2016: Besicék 3-at kaptak, az exfradistát lecserélték

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.16. 22:40
null
Izrael a földbe döngölte a bosnyákokat (Fotó: Reuters)
Izrael 3–0-ra legyőzte Bosznia-Hercegovinát hazai pályán a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők B-csoportjában. A korábbi fradista, jelenleg az Evertonban játszó Muhamed Besic kezdő volt, de a szünetben lecserélték. A bosnyákok így nehéz helyzetbe kerültek: két pontjukkal az ötödik helyen állnak, csak Andorrát előzik meg.
IZRAEL–BOSZNIA-HERCEGOVINA 3–0

1–0, Vermut

2–0, Damari

3–0, Zahavi

A csoport korábbi mai meccsein Ciprus Jorgosz Efrem triplájának is köszönhetően 5–0-ra legyőzte Andorrát, míg Belgium gól nélküli döntetlent játszott Walesszel hazai pályán vasárnap.

Remekül kezdett Ciprus, hiszen már a kilencedik percben előnybe került: Efrem bal oldali beadását követően Merkisz fejelt a kapuba közelről Ferran Polt megelőzve. A 31. percben Efrem már befejezőként került főszerepbe, egy szép támadás végén Mitidisz passzát váltotta gólra, majd még az első félidő vége előtt megszerezte saját maga második, csapata harmadik találatát, ez alkalommal Hrisztofi volt az előkészítő.

Efrem a szünet után sem lassított: újabb gólt szerzett, majd Hrisztofi tizenegyesből állította be az 5–0-s végeredményt.

A sztárokat felvonultató belga válogatott és a Gareth Bale-lel a soraiban játszó Wales sem tudott eredményes lenni a csoport másik meccsén, így nem láthatott gólt a brüsszeli közönség.

EB 2016
B-CSOPORT

Izrael–Bosznia-Hercegovina 3–0 (2–0)
Haifa, Sammy Ofer Stadion. V: Mateu Lahoz (spanyol)
IZRAEL: Marciano – Mesumar, Tal I Ben Haim, Tibi, Ben Harus (Davidzada, 78.) – Jeini – Vermut (Refaelov, 70.), Natcho (Biton, 74.), Zahavi, Tal II Ben Haim – Damari. Szövetségi kapitány: Eli Guttmann
BOSZNIA-HERCEGOVINA: Begovic – Mujdza (Visca, a szünetben), Sunjic, Spahic, Hadzic – Besic (Prcic, a szünetben) – Kvrzic, Pjanic (Cimirot, 62.), Medunjanin, Lulic – I. Hajrovic. Szövetségi kapitány: Safet Susic
G: Vermut (36.), Damari (45.), Zahavi (70.)
Kiállítva: Sunjic (48.)

Belgium–Wales 0–0
Brüsszel, King Baudouin Stadion. V: Královec (cseh)
BELGIUM: Courtois – Vanden Borre, Alderweireld, Lombaerts, Vertonghen – Fellaini, Witsel, De Bruyne – Chadli (Benteke, 62.), Origi (Mertens, 73.; Januzaj 89.), Hazard. Szövetségi kapitány: Marc Wilmots
WALES: Hennessey – Gunter, Chester, N. Taylor, Ledley – Allen, A. Williams, Ramsey – Cotterill (G. Williams, a szünetben), Robson-Kanu (Huws, 95.), Bale. Szövetségi kapitány: Chris Coleman

Ciprus–Andorra 5–0 (3–0)
Nicosia, GSP Stadion. V: Clattenburg (angol)
CIPRUS: Jorgallidesz – Merkisz, Angeli, Demetriu, Antoniadesz – Efrem (Laifisz, 78.), Mitidisz (Kolokudiasz , 63.), Nikolau, Laban – Hrisztofi, Aloneftisz (Markisz, a szünetben). Szövetségi kapitány: Pambosz Hrisztodulu
ANDORRA: Ferran Pol – Jordi Rubio (Rodrigues, 73.), Emili Garcia, Ildefons Lima (Rodríguez, 49.), Marc García – M. Vieira (Ayala, a szünetben), Vales – C. Martínez, Pujol, Lorenzo – Riera. Szövetségi kapitány: Koldo Álvarez
G: Merkisz (9.), Efrem (31., 42., 60.), Hrisztofi (87. – tizenegyesből)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Izrael 3 3 9–2 +7 9
2. Wales 4 2 2 4–2 +2 8
3. Ciprus 4 2 2 9–5 +4 6
4. Belgium 3 1 2 7–1 +6 5
5. Bosznia-Hercegovina 4 2 2 2–6 –4 2
6. Andorra 4 4 2–17 –15 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik