Eb 2016: Ibra nélkül készülnek a svédek az oroszok ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.09. 12:50
Zlatan Ibrahimovic sérülés miatt kénytelen kihagyni csütörtök este az Oroszország elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzést.

Ibrahimovic sarokproblémái miatt kihagyta klubja, a Paris Saint-Germain legutóbbi négy mérkőzését, ennek ellenére meghívót kapott Erik Hamrén szövetségi kapitánytól. A támadó már kedden sem edzett a csapattal, és újságírói kérdésre megerősítette, hogy sérült, de már elindult a gyógyulás útján.

„Nincs jele gyulladásnak a lábán, de fájdalmat érez. Nem szeretnénk mesterségesen siettetni a felépülését, mert károsodhat az Achilles-ina – mondta a svédek csapatorvosa. – Zlatan egyre jobb állapotba kerül, de ha minimális jelét is látjuk a gyulladásnak, nem játszik.”

Hamrén felkészült rá, hogy nélkülöznie kell a csatárt.

„Szeretnénk a saját stílusunkban futballozni, de meg kell vizsgálnunk minden eshetőséget – mondta Hamrén. – Ha Zlatan nem játszik, előhúzzuk a B-tervet, de hazudnánk, ha azt mondanánk, ez nem lesz hatással a csapatra. Ibrahimovic nélkül is sokat tud mutatni ez a válogatott.”

 

Legfrissebb hírek

Oroszországban a magyar válogatott elleni meccsről írnak, az MLSZ cáfol

Magyar válogatott
2025.09.29. 14:01

Oroszország és Fehéroroszország újra teljes jogú tagja az IPC-nek

Egyéb egyéni
2025.09.27. 17:00

Milánó 2026: nincs változás, az oroszok semleges színekben versenyeznek majd

Téli sportok
2025.09.19. 17:05

A WADA 280 orosz sportolót büntetett eddig a moszkvai doppinglabor adatai alapján

Egyéb egyéni
2025.08.27. 15:41

Semlegesként visszatérhetnek az orosz vitorlázók

Egyéb egyéni
2025.07.24. 13:56

Az orosz női válogatott ott lehet a sakkcsapat-világbajnokságon Linaresben

Egyéb egyéni
2025.07.22. 13:00

Birkózás a békéért: 6–4-re verték az oroszok az amerikaiakat a KIMBA-n

Birkózás
2025.07.22. 09:16

Ovecskin az orosz jégkorong-válogatott visszavételét sürgeti

Jégkorong
2025.07.21. 15:56
Ezek is érdekelhetik