Eb 2016: D. Costát meg kellett nyugtatni az első félidő után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.13. 09:46
null
Diego Costa csak megszerezte első gólját a spanyol válogatottban (Fotó: Reuters)
Mint beszámoltunk róla, a spanyol labdarúgó-válogatott 4–0-s győzelmet aratott Luxemburgban az Európa-bajnoki selejtezősorozat C-csoportjában. A találkozót követően Vicente del Bosque, az Eb-címvédő együttes szövetségi kapitánya elmondta, hogy Diego Costát a szünetben meg kellett nyugtatni, mert idegesnek tűnt az első félidei teljesítménye miatt.  Az E-csoportban Észtország vendégeként Wayne Rooney szabadrúgásból szerzett góljával nyert a 48. perctől emberelőnyben játszó Anglia. Bár a „háromoroszlánosok” a három pontot begyűjtötték, a találkozó után nem mindenki volt elégedett…

 

SPANYOLORSZÁG

„Diego Costa a játék rengeteg elemében segít nekünk, igyekszik meghálálni a bizalmunkat. Nagyra értékeljük az erőfeszítéseit, mindig próbál megjátszható lenni. Remekül megérti magát Paco Alcácerrel, akinek területre van szüksége. Az első félidőt követően ideges volt a teljesítménye miatt, de mondtam neki, hogy ugyanúgy koncentráljon, mint eddig, és a kitartó munka meghozza majd a gyümölcsét” – mondta Del Bosque, akinek igaza lett, hiszen a Chelsea csatára szerezte a spanyolok harmadik gólját. A szakember a kapuskérdésről, Iker Casillas és David de Gea helyzetéről is beszélt.

„Nem szeretnék különbséget tenni a csapattagok között. A szlovákoktól elszenvedett vereség után eszközöltünk néhány változtatást, és bíztunk benne, hogy zökkenőmentesen lezajlik a csere kapusposzton is. Iker segít Davidnak a beilleszkedésben” – hangsúlyozta a spanyol válogatott szövetségi kapitánya, aki természetesen szót ejtett a mérkőzésről is.

„Szeretnénk tökéletesíteni a stílusunkat, ám a második félidőben már hiányzott a játékunkból az intenzitás. Szerettük volna többet birtokolni a labdát és több üres területet nyitni. Az ellenfél nagy nyomás alá helyezett minket, de Sergio Busquets sokat lépett vissza a labdáért, így létszámfölényes helyzeteket tudtunk kialakítani” – elemezte a látottakat Del Bosque.

A spanyolok novemberben a Fehéroroszország elleni hazai mérkőzéssel folytatják az Európa-bajnoki selejtezősorozatot, amelynek C-csoportjában a szlovákok mögött a második helyen állnak.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ
C-CSOPORT
LUXEMBURG–SPANYOLORSZÁG 0–4

Luxembourg, Josy Barthel Stadion. V:
Pawel Gil (lengyel)
LUXEMBURG: Joubert – Jans, Chanot, Gerson, Philipps, Jänisch – Holter, Mutsch (Deville, 86.), Da Mota (Payal, 75.), C. Martins (Turpel, 61.) – Bensi. Szövetségi kapitány: Luc Holtz
SPANYOLORSZÁG: De Gea – Carvajal, Bartra, Piqué, Jordi Alba – Koke, Busquets, Iniesta (Bernat, 70.)– David Silva (Pedro, 70.), Paco Alcácer, Diego Costa. Szövetségi kapitány: Vicente Del Bosque
G: D. Silva (27.), Alcácer (42.), D. Costa (67.), Bernat (88.)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szlovákia 3 3 6–2 4 9
2. Spanyolország 3 2 1 10–3 7 6
3. Ukrajna 3 2 1 3–1 2 6
4. Macedónia 3 1 2 4–8 –4 3
5. Fehéroroszország 3 1 2 2–6 –4 1
6. Luxemburg 3 1 2 3–8 –5 1
Rooney győztes gólt lőtt Tallinnban, de kihagyott helyzete és az angolok teljesítménye még neki is fájhatott (Fotó: Reuters)
Rooney győztes gólt lőtt Tallinnban, de kihagyott helyzete és az angolok teljesítménye még neki is fájhatott (Fotó: Reuters)

ANGLIA

„Rooney nagyszerű gólt lőtt, de ez nehéz este volt a számára, végig frusztráltan játszott. Rengeteg helyzete volt, csalódott lehetett volna, ha nem szerez gólt. Szerencsére a három pontot sikerült elhozni, így nincs miért szomorkodnunk” – mondta a találkozó után az ITV-nek Roy Hodgson, az angolok szövetségi kapitánya.

Bár a „háromoroszlánosok” sorozatban már negyedik találkozójukat nyerték meg, nem volt mindenki elégedett a teljesítménnyel. A legtöbb kritikát a ziccereket hibázó Rooney mellett a liverpooli Raheem Sterling kapta, akiről Hodgson a találkozó előtt elmondta, fáradt volt, ezért közölte, nem akar pályára lépni az észtek ellen.

„Bocs, hogy én is ember vagyok...” – írta ki a gyűlölködő bejegyzések után Sterling a Twitterre.

„Sosem lettem volna képes ilyet mondani a szövetségi kapitánynak. Túl fáradt… Mindegy, nem csak ő hibázott, Hodgsonnak sem kellett volna elárulnia ezt, most az egész országban megy a vita” – mondta a korábban a Liverpoolban futballozó, jelenleg a Sky Sports szakértőjeként dolgozó Jamie Carragher.

Az angol válogatott legközelebb november 15-én, Szlovénia ellen lép pályára Eb-selejtezőn.

E-CSOPORT
ÉSZTORSZÁG–ANGLIA 0–1
(0–1)
Tallinn, A. Le Coq Aréna. V:
Marijo Strahonja (horvát)
ÉSZTORSZÁG: Pareiko – Jääger, Morozov, Klavan, Pikk – Mets – Antonov, Vassiljev (Lindpere, a szönetben), Vunk (Kruglov, 83.), Zenjov (Ojamaa, 80.) – Henri Anier. Szövetségi kapitány: Magnus Pehrsson
ANGLIA: Hart – Chambers, Cahill, Jagielka, Baines – Henderson (Sterling, 64.), Wilshere, Delph (Oxlade-Chamberlain, 61.) – Lallana – Rooney, Welbeck (Lambert, 80.). Szövetségi kapitány: Roy Hodgson
G: Rooney (74.)
Kiállítva:
Klavan (48.)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 3 3 8–0 +8 9
2. Szlovénia 3 2 1 3–1 +2 6
3. Litvánia 3 2 1 3–2 +1 6
4. Észtország 3 1 2 1–2 –1 3
5. Svájc 2 2 0–3 –3 0
6. San Marino 2 2 0–7 –7 0

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik