UEFA: Platini kupamásolattal mondott köszönetet Ukrajnának

Vágólapra másolva!
2012.08.29. 06:59
Személyesen mondott köszönetet Michel Platini UEFA-elnök Viktor Janukovics ukrán államfőnek az idei labdarúgó Európa-bajnokságért, amelyet Ukrajna Lengyelországgal közösen rendezett meg június 8. és július 1. között.
Az egykori kiváló futballistából lett francia sportdiplomata a találkozón csodálatos tornának nevezte az amúgy spanyol címvédéssel zárult kontinensviadalt.„Csodás Európa-bajnokság volt, csodálatos játékosokkal, gólokkal, meccsekkel és bírókkal” – mondta Platini, aki emlékeztetett rá, hogy az Eb előtt számos kritika fogalmazódott meg Ukrajnával szemben, voltak, akik még annak eshetőségét is felvetették, hogy az eseményt más országba kellene vinni.Az UEFA első embere az általa irányított európai futballszervezet elégedettsége jeleként a találkozón az Eb-győztest megillető serleg másolatát nyújtotta át az ukrán elnöknek. Janukovics válaszában azt hangsúlyozta, hogy reményei szerint az Európa-bajnokság jelentősen előre viszi Ukrajnát az Európa országaihoz való közeledésben.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kiütötték a moldávokat is az U19-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
11 órája

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
2025.10.22. 15:34

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Futsal: a magyarokat is megbüntette az UEFA a románok miatt félbeszakadt meccsért

Magyar válogatott
2025.10.18. 09:35
Ezek is érdekelhetik