Euro 2012: Marchisio szerint megérdemlik a finálét

Vágólapra másolva!
2012.07.01. 12:15
A ma este Spanyolország ellen Európa-bajnoki döntőt játszó olasz válogatott középpályása, Claudio Marchisio szerint a squadra azzurra megérdemli, hogy bejutott a fináléba, és szerinte nem számítanak esélytelennek a címvédővel szemben.

„Le tudjuk győzni Spanyolországot, mert a csapatunk meccsről meccsre fejlődött. Megérdemeljük, hogy itt vagyunk, és mindent bele fogunk adni. Spanyolország nagy csapat, de nem vagyunk alárendeltek velük szemben. Bizakodó vagyok” – jelentette ki Marchisio.

„Kiemelkedő jelentőségű mérkőzés előtt állunk, de nem számít, ki lép pályára, csak az, hogy vigyük haza a trófeát, mert ez a siker nagyon fontos lenne az olasz futball számára” – mondta a Juventus középpályása. Marchisio szerint az olaszok jó eredményeiben elvitathatatlan Cesare Prandelli szerepe, aki a pályán és azon kívül is remekül bánik a csapattal.

Legfrissebb hírek

Lőrincz Emil hatvanéves

Magyar válogatott
6 órája

A magyar csapat 15. helyen végzett a flag football Eb-n

Egyéb csapat
2025.09.27. 15:50

Két vereség követte a magyarok győzelmét a flag football Eb-n

Egyéb csapat
2025.09.25. 19:49

Spanyolország bojkottálhatja a 2026-os labdarúgó-világbajnokságot, ha kijut Izrael

Foci vb 2026
2025.09.18. 09:57

Története első Európa-bajnokságára készül a magyar flag football-válogatott

Egyéb csapat
2025.09.17. 10:17

„Micsoda szégyen!” – török reakciók a spanyolok elleni hatalmas zakóra

Foci vb 2026
2025.09.08. 10:12

Mikel Oyarzabal: Újabb lépést tehetünk Amerika felé

Foci vb 2026
2025.09.07. 08:37

Férfi kosár Eb: kiesett a címvédő Spanyolország; Doncic 37 ponttal vezette fontos győzelemre Szlovéniát

Kosárlabda
2025.09.04. 23:01
Ezek is érdekelhetik