Euro 2012: tizenegy előállítás a lengyel vereség után

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.06.17. 16:14
Címkék
Tizenegy hazai szurkolót állítottak elő Wroclawban a lengyel-ukrán rendezésű Európa-bajnokság szombat esti csoportzáró mérkőzése közben és után.
A TVN24 hírportál szerint a lengyelek egy része még a meccs közben erőszakkal próbált bejutni a wroclawi szurkolói zónába. A másik csoport tagjai először egymással verekedtek össze, majd az agresszív drukkereket szétválasztó rendőröket dobálták meg üvegekkel. Néhány rendőr megsérült, és az egyenruhásoknak csak a könnygáz többszöri bevetésével sikerült rendet teremteniük. Az oroszok varsói veresége után a fővárosban nem jeleztek nagyobb zavargásokat. A fehérorosz–lengyel határnál azonban az orosz drukkereket szállító különvonatot utasai feltartóztatták, amikor a lengyel rendőrség a június 12-i varsói szurkolói összecsapások két orosz résztvevőjét leszállíttatta a szerelvényről. A hatóság szóvivője szerint békés tiltakozásra került sor: az oroszok leszálltak a vonatról, és társaik szabadon bocsátását követelték, azzal fenyegetőzve, hogy nem engedik tovább a szerelvényt. Végül még délelőtt visszaszálltak, és folytatták az utazást, míg a két előállított rendőrségi őrizetben a terespoli határállomáson maradt. A tíz napja tartó Eb idején összesen több száz szurkolót állítottak elő rendbontásban való részvétel és a mérkőzések megzavarása miatt. Gyorsított eljárásban több lengyel és külföldi állampolgárt letöltendő börtönbüntetésre ítéltek, de a futballhuligánok többségét 500-2500 zloty (34-172 ezer forint) pénzbírsággal, vagy néhány hónapig terjedő felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtották. Néhány külföldit – köztük egy magyart is – előzetes letartóztatásba helyeztek, hogy az ügyük lezárásáig ne hagyhassák el az országot. Két oroszt pedig öt évre kitiltottak Lengyelországból és az egész schengeni övezetből.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Fluminense–Chelsea elődöntő a klub-vb-n

Minden más foci
1 órája

Három meccs van hátra a klub-vb-ből; Babos Tímea újra a győztes úton

E-újság
1 órája

Vöri – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

A spanyol válogatott hat gólt vágva továbbjutott a női Európa-bajnokságon; az olaszok csak ikszeltek

Minden más foci
1 órája

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
2 órája

Dimitrov kétszettes előnyben feladta a meccset, Sinner játszmagyőzelem nélkül jutott tovább

Tenisz
2 órája

Röplabda: fölényesen verték a koszovóiakat az U16-os lányok az Eb-n

Utánpótlássport
3 órája

Hosszabbított kapusával a Barcelona; német válogatott támadót figyel a Bayern – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik