Euro 2012: Nem volt megbeszélt a 2004-es svéd-dán 2-2 - Helveg

Vágólapra másolva!
2012.06.16. 19:22
Címkék
A korábbi dán válogatott középpályás, Thomas Helveg szerint nem volt megbeszélt eredmény a 2004-es Európa-bajnokságon a Svédország elleni 2–2-es döntetlen, amelynek köszönhetően Olaszország nem jutott tovább a csoportkörből.

„Az egy igazi, éles meccs volt. Szerettük volna kiejteni a svédeket az utolsó csoportmérkőzésen, évszázados rivalizálás van ugyanis a két válogatott között. De természetesen megértem, hogy Olaszországban gyanakodtak. Én, Martin Jörgensen és Jon Dahl Tomasson mindannyian éreztük a nyomást. Olaszországban futballoztunk, és szerettük volna, ha Dánia jut tovább. Azzal is tisztában voltunk, hogy vitára adhat majd okot, ha döntetlen lesz az eredmény" – mondta Thomas Helveg, a dán válogatott középpályása.

Mint ismert, a portugáliai Eb-n a csoportkör utolsó fordulójában a dán–svéd mérkőzésen egy legalább 2–2-es döntetlen a két válogatott együttes továbbjutását, és olasz búcsút eredményezett volna. A végeredmény 2–2 lett.

A régi sztori pedig azért lett ismét érdekes, mert ha a mostani Európa-bajnokság utolsó csoportkörében az íreket korábban legyőző horvátok 2–2-es szalonremit játszanak az olaszokkal szintén döntetlenre végző spanyolokkal, kiesik a squadra azzurra.

Legfrissebb hírek

Az Atomerőmű nem indul a férfi kosárlabda Ek-ban

Kosárlabda
20 perce

Zaengel: Én vagyok az elnöke a klubnak, s maradok is elnök és részvényes; Dzsudzsák marad Debrecenben

Labdarúgó NB I
26 perce

Böndör Márton már elhiszi, hogy 570-es rúdugró

Atlétika
42 perce

DVTK: a hatszoros magyar válogatott védő kedden Miskolcon egyeztet a jövőjéről – NS-infó

Labdarúgó NB I
46 perce

F1 75: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet

F1
57 perce

Vállműtéten esett át a Tour de France nyitó szakaszát megnyerő Philipsen

Kerékpár
59 perce

Érmekért utazik az Európa-bajnokságra a magyar sportlövő-válogatott

Egyéb egyéni
1 órája

A Paks bejelentette a Vasastól érkező csatárt és a kölcsönadását

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik