Euro 2012: Nem akartunk a csodára várni - Cech

Vágólapra másolva!
2012.06.17. 00:30
Címkék
A csehek egyetértenek abban, hogy gyengén kezdték a Lengyelország elleni Európa-bajnoki csoportmérkőzést, de Petr Jirácek és Petr Cech szerint is ezután megérdemelten szerezték meg a győztes találatot.

„Gyengén kezdtünk, de fokozatosan javultunk. Elkezdtünk helyzeteket kialakítani, és végül megérdemelten lőttünk gólt" – mondta a találkozót követően a gólszerző Petr Jirácek.

Csapattársa, Petr Cech is egyetértett azzal, hogy a mérkőzés elején a lengyelek jobbak voltak.

„Nagyon rosszul kezdtünk, és megadtuk a lehetőséget nekik, hogy a hibáinkat kihasználva rendre a kapunk elé érkezzenek. Amikor azonban elkezdtünk jobban futballozni, már kialakítottunk helyzeteket is, és megérdemelten szereztünk gólt. Tudtuk a másik mérkőzés eredményét, mondták nekünk, s a kivetítőn is láthattuk, de mi csak magunkkal törődtünk, és úgy döntöttünk, hogy nem várunk a csodára. Helyette inkább gólt lőttünk" – vélekedett a Chelsea kapusa.

Mint ismert, ha a csehek csak döntetlent játszottak volna a lengyelekkel, nem jutottak volna tovább, hisz akkor három négypontos csapat lett volna (a görög, az orosz és a cseh), az oroszoktól elszenvedett 4–1-es vereség pedig végzetes lett volna Cechék számára.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Fluminense–Chelsea elődöntő a klub-vb-n

Minden más foci
6 órája

Három meccs van hátra a klub-vb-ből; Babos Tímea újra a győztes úton

E-újság
6 órája

Vöri – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

A spanyol válogatott hat gólt vágva továbbjutott a női Európa-bajnokságon; az olaszok csak ikszeltek

Minden más foci
7 órája

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
7 órája

Dimitrov kétszettes előnyben feladta a meccset, Sinner játszmagyőzelem nélkül jutott tovább

Tenisz
7 órája

Röplabda: fölényesen verték a koszovóiakat az U16-os lányok az Eb-n

Utánpótlássport
8 órája

Hosszabbított kapusával a Barcelona; német válogatott támadót figyel a Bayern – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik