Euro 2012: Marchisio biztos az olaszok negyeddöntős szereplésében

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.06.17. 07:28
Címkék
Claudio Marchisio, az Európa-bajnokságon szereplő olasz labdarúgó-válogatott középpályása biztos benne, hogy csapata kiharcolja a negyeddöntőbe jutást a C-csoport hétfői, utolsó fordulójában.

„A spanyolok mellett mi jutunk tovább – mondta a Juventus futballistája. – Az a lényeg, hogy hétfő este csak a saját mérkőzésünkre figyeljünk. A meccs közben nem szabad azzal foglalkoznunk, hogy a spanyol–horvát összecsapáson mi történik. Az írek mindent beleadnak majd ellenünk, ezért nekünk a sikerhez úgy kell játszanunk, mint a horvátok elleni találkozó első félidejében.”

Az olaszok két forduló után két ponttal a csoport harmadik helyén állnak, a horvátoknak és a spanyoloknak négy-négy pontjuk van, míg az utolsó helyen álló, már kiesett írek még nem szereztek pontot. Mindez azt jelenti, hogy az olaszoknak a továbbjutáshoz nyerniük kell az írek ellen, de ez sem lesz elég a negyeddöntőbe kerüléshez, ha a spanyol-horvát találkozó 2–2-es vagy ennél több gólos döntetlennel zárul.

Legfrissebb hírek

Viharos klubváltása után először a PSG ellen Kylian Mbappé

Klub-vb
38 perce

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
39 perce

A Fluminense kőkemény védekezése döntőt érhet a klub-vb-n

Klub-vb
40 perce

Keddi sportműsor: Fluminense–Chelsea elődöntő a klub-vb-n

Minden más foci
7 órája

Három meccs van hátra a klub-vb-ből; Babos Tímea újra a győztes úton

E-újság
7 órája

Vöri – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
8 órája

A spanyol válogatott hat gólt vágva továbbjutott a női Európa-bajnokságon; az olaszok csak ikszeltek

Minden más foci
8 órája

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik