Löw egy-két dolgot most már másképp tenne

Vágólapra másolva!
2012.06.29. 21:39
null
Löw jó néhány kérdést kapott a hazafelé tartó repülőgépen is (Fotó: Reuters)
Joachim Löw, a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya elismerte: változtatásai nem váltották be a hozzájuk fűzött reményt az Olaszország elleni, vesztes Eb-elődöntőben.

 

 

„Visszatekintve azt kell mondanom: egy-két dolgot másképpen is tehettem volna. De Gomez három gólt szerzett a csoportmérkőzéseken, és nagyon motivált volt, miután kimaradt a görögök elleni kezdőcsapatból. Toni Kroos beállításával az volt a célom, hogy megfogjam Pirlót és De Rossit – ez az elején működött is, aztán nem, és a szünetben változtatásokra kényszerültem” – nyilatkozta Löw a DFB hivatalos honlapjának.

„Az olasz csapat természetesen nagyon erős, ezzel tisztában voltunk, és rendesen felkészültünk. De az elkerülhető első gól után szétesett a játékunk, bizonytalanságaink voltak védekezésben, amiket az olaszok brutálisan megbüntettek. Ezt követően rettentő nehéz lett... Az olaszok kitűnőek taktikai téren, két remek csatárral és a briliáns Pirlóval. Természetesen nagy a csalódottság, de megdicsértem a csapatot az összteljesítmény miatt. Fiatal a csapat, folytattuk a fejlődést – azt kell mondjam, jó tornát játszottunk. Nincs ok mindent megkérdőjelezni egyetlen vereség után.”

Érdekesség, hogy a Bild szavazásra bocsátotta a kérdést: hozzájárultak-e Löw hibái a kieséshez – nos, a hatalmas többség szerint a válasz igen. A német szakértők mind az összeállítást, mind az olaszok ellen alkalmazott taktikát bírálták.

Legfrissebb hírek

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
4 órája

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Nagelsmann: Mérföldekre voltunk mindentől

Foci vb 2026
2025.09.05. 11:34

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Vb-selejtező: a brazilok sztárja elhányta magát a pályán – videó

Foci vb 2026
2025.09.05. 08:29

Vb 2026: Salvador egy lépéssel közelebb a tornához

Foci vb 2026
2025.09.05. 07:50

U19-es válogatott: vereség a portugáloktól a Vilotic-kupa első meccsén

Utánpótlássport
2025.09.04. 19:29

Nincs több kérdés, Donnarumma a Man. City új kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 11:23
Ezek is érdekelhetik