Euro 2012: Érezzük a nyomást, de készen állunk - Xavi

Vágólapra másolva!
2012.06.02. 19:28
Világbajnoki és Európa-bajnoki címvédőként sporttörténelmet írhat a spanyol labdarúgó-válogatott, ha a lengyel-ukrán közös rendezésű kontinensbajnokságon sikerülne megvédenie címét. Xavi Hernández, az együttes egyik meghatározó játékosa arról nyilatkozott, hogy érzik a csapatra nehezedő terhet, de készen állnak megfelelni a kihívásnak.

„Érezzük magunkon a nyomást, de annak ellenére szeretnénk történelmet írni a triplázással, hogy tisztában vagyunk azzal, milyen nehéz feladat vár ránk az Eb-n” – utalt Xavi az újabb Eb-trófeára. Korábban európai csapat még nem tudott egymást követő három nagy világversenyen diadalmaskodni. Xavi az újabb Eb-trófeára. Korábban európai csapat még nem tudott egymást követő három nagy világversenyen diadalmaskodni.

A Barcelona középpályása elmondta, hogy „boldogan, izgatottan és fizikailag felkészülten” utazik az Eb-re. „Készen állok a sorozatra”, mondta Xavi, aki hasonlót fogalmazott meg a spanyol keretben lévő 22 csapattársával kapcsolatban is. A spanyol keretben hét Barcelona-játékost találunk, akik közül négyet a biztos kezdők közé sorolhatunk. Xavi ezzel kapcsolatban megjegyezte: az utóbbi években ez a szám általános volt a válogatottnál, és abban bízik, hogy még sokáig hasonló lesz az arány.

A spanyol válogatott vasárnap Sevillában Kína ellen játssza utolsó Eb-felkészülési mérkőzését, az összecsapás érdekessége, hogy az ázsiaiakat az a José Antonio Camacho irányítja, akinél Xavi annak idején bemutatkozhatott a spanyol válogatottban.

„Köszönettel tartozom neki azért a mai napig, furcsa lesz Sevillában pont az ellenfél edzőjeként látnom őt.”

A 32 éves középpályás a 109 válogatottbeli fellépésére készül. A spanyolok az Eb-n az olaszokkal, az írekkel és a horvátokkal kerültek a C-csoportba.

Legfrissebb hírek

„Micsoda szégyen!” – török reakciók a spanyolok elleni hatalmas zakóra

Foci vb 2026
20 órája

Mikel Oyarzabal: Újabb lépést tehetünk Amerika felé

Foci vb 2026
2025.09.07. 08:37

Férfi kosár Eb: kiesett a címvédő Spanyolország; Doncic 37 ponttal vezette fontos győzelemre Szlovéniát

Kosárlabda
2025.09.04. 23:01

Ez ujjgyakorlat volt: egy félidő alatt lerendezték a spanyolok a bolgárokat Szófiában

Foci vb 2026
2025.09.04. 22:38

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Xavi válthatja a kirúgott Ten Hagot a Leverkusen kispadján – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.01. 15:56
Ezek is érdekelhetik