Euro 2012: Del Bosque Xabi Alonsót és a védelmet dicsérte

Vágólapra másolva!
2012.06.23. 23:22
Címkék
Miután Spanyolország 2–0-ra legyőzte Franciaországot a labdarúgó Európa-bajnokság negyeddöntőjében, Vicente del Bosque, a spanyolok szövetségi kapitánya a két gólt szerző Xabi Alonsót és a remek védekezést emelte ki.

„Xabi Alonso és Sergio Busquets kiváló párost alkot. Sokszor túl védekezőnek titulálják őket, de mindig mondtam, ők inkább támadó középpályások, mint defenzívek. Hatalmas játékintelligenciával rendelkeznek. Xabit nevezhetjük komplett középpályásnak is” – vélekedett Del Bosque a lefújást követően.

„Az igazság az, hogy jól játszottunk, uraltuk a mérkőzést. Casillasnak nagyon kevésszer kellett védenie, ami azt jelenti, védekezésünk remek volt. Ha a játéknak ezen részét jól oldjuk meg, a győzelem szinte biztos” – folytatta a spanyol tréner.

„Franciaország jól teljesített, de a meccs vége felé már kissé fásultnak tűnt. Kemény ellenfél volt. Úgy gondolom, Blanc jól döntött, hogy a bal szélen védekezőbb mentalitású játékosokat rakott be.”

Spanyolország Portugáliával találkozik a legjobb négy között.

„A legfontosabb, hogy továbbra is nyerjünk, és, ki tudjuk magunkat pihenni a portugálok elleni elődöntőre. Két nappal kevesebb szünetünk van, ez némi előny a számukra” – fejezte be Del Bosque.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
3 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
3 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
3 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
3 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
4 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
4 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
5 órája
Ezek is érdekelhetik