Euro 2012: Blanc a „rettenetes éj" ellenére is bizakodó

Vágólapra másolva!
2012.06.20. 20:56
A francia labdarúgó-válogatott kissé nyögvenyelősen jutott tovább csoportjából az Európa-bajnokságon, de szövetségi kapitányuk, Laurent Blanc szerint a svédek elleni vereség ellenére meglephetik a címvédőt a negyeddöntőben.

„Rettenetes éj volt – borzongott meg Blanc a svédek elleni kudarcra visszaemlékezve, ahol nem mellesleg elveszítette a csapat 23 mérkőzés óta dédelgetett veretlenségét is. – Nem úgy játszottunk, mint aki nyerni akar. De tovább kell mennünk, meg kell mutatnunk, hogy képesek vagyunk megverni a spanyolokat."

A két csapat nagy tornán legutóbb a 2006-os világbajnokságon találkozott, de a franciák közül már csak Franck Ribéry, Alou Diarra és Florent Malouda maradt meg hírmondónak.

„A spanyolok világ- és Európa-bajnokok lettek. Elképesztően jól ismerik egymást a remek játékosok, szórakoztató futballt játszanak. Az ő példájukat kell követnünk nekünk is, de ez igen hosszú út lesz."

Elmondta Blanc azt is, hogy Jérémy Ménez és Hatem Ben Arfa után Mathieu Valbuenát is kipróbálja jobbszélsőként, de kitért arra is, hogy Karim Benzemát frusztrálja az, hogy nem lőtt gólt a csoportkörben.

Legfrissebb hírek

Mbappé nélkül nem ment – Franciaország megbotlott Izlandon

Foci vb 2026
2025.10.13. 22:49

A Liverpool alapembere megsérült, elhagyja a válogatottat

Foci vb 2026
2025.10.11. 14:23

A sérült Mbappé el sem utazhat a franciák következő meccsére

Foci vb 2026
2025.10.11. 12:15

Anglia, Franciaország és Svájc is kijuthat a következő napokban a világbajnokságra

Foci vb 2026
2025.10.11. 11:19

A Crystal Palace támadója először kapott meghívót a francia válogatottba

Foci vb 2026
2025.10.02. 14:38

Már nem Laurent Blanc a szaúdi futballbajnok vezetőedzője

Minden más foci
2025.09.28. 14:28

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

Franciaország tíz emberrel is nyert Izland ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 23:07
Ezek is érdekelhetik