Euro 2012: az UEFA speciális díjjal jutalmazza az íreket

Vágólapra másolva!
2012.06.30. 17:16
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) példamutató viselkedésükért speciális elismerésben részesíti az Európa-bajnokság ír szurkolóit – ezt Gianni Infantino, az UEFA olasz főtitkára jelentette be a Kijevben rendezett szombati sajtókonferencián.

„Mindenkit, aki Lengyelországba látogatott, lenyűgözött Írország nemzeti válogatottjának szurkolótábora. A csapat eredményeit teljesen feledtette a szurkolók hozzáállása” – nyilatkozta Infantino, aki elmondta Michel Platini UEFA-elnök személyesen fog Írországba utazni, hogy átadja az európai szövetség speciális, ebből az alkalomból készült díját.

Az ír válogatott mind a három csoportmérkőzését elveszítette az Eb C-csoportjában, ám szurkolói mindvégig biztatták csapatukat, és elképesztő hangulatot varázsoltak a stadionokban. Minden bizonnyal az Eb egyik emlékezetes pillanata marad, amikor a spanyolok elleni összecsapás utolsó perceiben, 4–0-s ibériai vezetésnél majd’ 30 ezer szurkoló éltette a vesztésre álló válogatottat.

A két hazai, a német és az orosz szurkolótábor mellett az írek képviseltették magukat a legnagyobb számban a kontinensviadalon, becslések szerint összesen mintegy 45 ezer fővel, ám más táborokkal ellentétben semmilyen botrány nem köthető hozzájuk.

A SPANYOLORSZÁG–ÍRORSZÁG MÉRKŐZÉS UTOLSÓ PERCEI GDANSKBAN

Legfrissebb hírek

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.02. 23:56

Sikeres Eb-t zártak a magyar fekvenyomók

Egyéb egyéni
2025.10.02. 13:27

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 12:20

Megvan a magyar keret az evezős beach sprint Eb-re

Egyéb egyéni
2025.10.02. 10:07

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2025.10.01. 17:28

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.30. 09:05

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
2025.09.29. 13:18
Ezek is érdekelhetik