Euro 2012: a német válogatott olyan, mint a Real Madrid - Özil

Vágólapra másolva!
2012.06.16. 18:56
Címkék
Mesut Özil szerint a német válogatott olyan, mint a Real Madrid. Mármint abban a tekintetben, hogy a kisebb csapatok mind szeretnék legyőzni.

„Az volt a célunk, hogy ezen a szinten futballozzunk, az összes ellenfelünk minket szeretne legyőzni. Ez olyan, mint a Real Madridnál. A német válogatott tehát olyan, mint a Real, és ez nagyon tetszik nekem″ – mondta a német válogatott Mesut Özil.

„Nagyon büszke vagyok a válogatottra. Az angol, az olasz, a spanyol és a holland csapatnak például nincs hat pontja két mérkőzés után. Ráadásul mi két topválogatottat győztünk le. Ennek ellenére még egy pontra szükségünk van a biztos negyeddöntős szereplés érdekében, úgyhogy nem dőlhetünk hátra, nem lazíthatunk. A dánok ellen is mindent el kell követnünk, és nagyon óvatosnak kell lennünk.”

Mint ismert, a Nationalelf hiába győzte le a B-csoportban Portugáliát és Hollandiát is, ha a dánok ellen kikapna, akár veszélybe is kerülhetne a továbbjutása.

Legfrissebb hírek

Gyorshajtás és kerékprobléma ‒ ez okozta Jotáék halálát

Angol labdarúgás
9 perce

Massimiliano Allegri: Modric augusztusban csatlakozik hozzánk

Olasz labdarúgás
11 perce

Az Atomerőmű nem indul a férfi kosárlabda Ek-ban

Kosárlabda
44 perce

Zaengel: Én vagyok az elnöke a klubnak, s maradok is elnök és részvényes; Dzsudzsák hosszabbít Debrecenben

Labdarúgó NB I
51 perce

Böndör Márton már elhiszi, hogy 570-es rúdugró

Atlétika
1 órája

DVTK: a hatszoros magyar válogatott védő kedden Miskolcon egyeztet a jövőjéről – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

F1 75: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet

F1
1 órája

Vállműtéten esett át a Tour de France nyitó szakaszát megnyerő Philipsen

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik